A hűvös, tiszta, szent titok
körülölel, mint hópalást
a társtalan hegyóriást.
A napsugár csak fénylik ott,
heve nem éget rést, csíkot
s nem tépi szét a szín-varázst
a csillogó örök havon.
Ha jő az éj, aggódva fon
a köd köréje lila fátyolt,
úgy tűzi fel a csillagtábort
fejére ékes diadémul.
Tövében ül bús fellegforma:
a földnek gőze, szennye, korma.
A durva zaj sóhajjá némul,
a veríték, a könny is tiszta pára,
mire felér fehér ormára.
- És minden csöppje gyönggyé dermed,
más csillogást kap, más értelmet…
De utat hozzá nem nyitok!
A hűvös, tiszta, szent titok
körülölel, mint hópalást
a társtalan hegyóriást.
Forrás: Napkelet 6. évf. 6. sz. (1928. március 15.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése