Ki multba néz s jövőbe lát,
Mély víz alól
Hallhatja jól
A sorsanyák komor dalát.
Idő, nagy tenger, partodon
A jósdanát,
A sorsanyák
Fennhangu álmát hallgatom.
A jósdal egyre szomorúbb,
Míg szaggatott
Bús dallamot
A szél szilaj hárfája búg.
S amint a köd gomolygva száll,
Közelg, közelg,
Folyvást közelb,
Egy néma árnyék, - a halál.
Forrás: Napkelet 5. évf. 1. sz. (1927. január)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése