Mészöly Gedeon (1880-1960): Aphroditéhez

Sappho

Fényben ülő

Egy örök Aphrodité!

Néked esdek,

Csalfa leánya Zeüsznek:

Szünj meg immár

Gyötreni árva lelkem,

Mennyei felség!

Ó, jelenj meg

Szómra, miképen egykor;

Mert te voltál,

Aki jajomra hajlott,

S atyja mellől,

Ékes arany lakából

Értem alászáll.

Jőve hozzám

Fekete hantú földre

Kis verébkék

Vontak a röpke hintón,

Hallatódott

Gyors suhogás az égről

Szárnyuk ülésén.

Hozva hoztak,

Boldogok égi társa!

Rám mosolygott

Isteni édes arcod,

Faggatóztál:

Mi keseríti szívem?

Mért hivogatlak?

Szólogattál

Egyre: „No valld be, Sappho,

Hogy kiért égsz

Újra szerelmi lázban?

Kit tehetnék

Hűn szerető raboddá?

Most ki a kinzód?

Rád se hallgat?

Futni utánad ő fog!

Kincsre sem hajt?

Kincset ígérni ő fog!

Nem szeret még?

Majd, noha rá se néznél,

Megszeret ő még!”

Istenasszony,

Hát jövel újra hozzám,

Oldj föl engem

Marcona kínjaimból;

Mikre vágyom,

Szivbeli vágyam add meg:

Légy diadalmam!

Forrás: Napkelet 6. évf. 7. sz. (1928. április 1.)