A nép világán hosszú éj borongott,
Ez éjnek réme: a nép önmaga!
Halvány sugárok égtek távolában;
De melly világot terjeszthet lakában
Az éjnek nem volt ollyan csillaga.
Nehéz nehéz az utat feltalálni
A melly a népnek lelkéhez vezet,
Mert a csalódás hosszú bánatának
Súlyos kövéből készitett magának
Megtört bizalma takaró mezet.
Egy magnak kellett itten eltévedni,
Mit a teremtés első hajnalán
Isten kezéből elragadt a sorsvész –
Mert nem nyügzé le ezt az alkotó ész –
S e magból let egy villámocean.
Egy ocean, melly át zúg a világon,
S mellynek szivében emberjog terem,
Melly nem tűr bunt és nem tűr balgaságot
Égő pokollá gyujtja a világot,
Ha győzni nem fog a job érzelem.
Ó, üdvezellek a jogérzelemnek
Nagy oceanja, lángoló kebel!
Melly az erény hűn gyöngyödül ölelted
S egy óriási szirtté felnevelted
Az égi költészet szentségivel.
S te költő! kit e tenger istenévé
Emeltenek fel a jobb végzetek,
Hogy légy tűzoszlop az éj vándorának
Teremts világot e népnek s honának:
Milly üdvösség, hogy hozzád léphetek!
O, addj egy cseppet égő tengeredből,
Melly óriásként rombol és teremt –
Hadd adjak hangot a varázs igények:
“Hódolni kell e job kor szellemének,
Véges ne
korlátoljon végtelent!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése