Lisznyay Kálmán: Éjfél

Más koránreggelt dalol, s én

Zengek késő éjszakát:

Mert éjfél van a hazában!...

- S látva néhány csillagát:

Azt a néhány nemzetembert,

Kik az éjben fénylenek

A népnek mély álma mellett;

Lelkem nem nyugtatja meg!

Mert a csillag bár mi fényes,

Mégis éjszakát jelent;

S bár a hold egy é gi tündér,

Ám de hajnalt nem teremt.

Igy lőn hogy félistenit a

Nép sok hullócsillagot,

Pislogó fényt a nagy éjben,

Melly vakitva ragyog ott.

Szellemfény kell a magyarnak,

Jog, szabadság, és erény,

Mint közös nap, üdvvel égő

A hazának szent egén.

Egyetértés napvilága

Gyujt csak hajnalt mi reánk,

S teljesiti, olly régóta

A mi szépet álmodánk.

- Nem virad még. A beteg hon

Vánszorog, de nem halad,

Mert hatalmában egészen

Nincsen szabadakarat.

Szárnyaszegett vágyban él csak,

Nem önálló, nem derék;

Vajmi könnyen összetörtné

Ős testét a sorskerék!

A sok érvágás, mit rajta

Pártcsaták vérbárdja tett,

A nép gyöngesége végett

Mindeddig be-nem hegedt.

Sok a tétlen, sok a gyáva,

Sok az önkény bérese,

Ki magának honfiüdvet

Balga fényben kerese.

Kő a fejben, jég a szivben,

Mind a kettő érczkemény;

S igy lőn nemzetéletünk, ah!

Egy öröklő vakremény.

Itt a dalnak nincs hazája,

Százados bút sir a lant;

Itt a legjobb dalteremtőt

Ugy tekintsd, mint hontalant!

Mert a hon, melly véremésztő

Csába kéjekért hevül,

Rég elcsábitott leányként

Önkény vaskarjába dűl.

Köztünk még mindekkoriáig,

Visszásan megy a világ;

Nem fogant meg honszerelmünk,

Mint az idegen virág.

Minálunk egy óriás láng

Légyen a honszerelem,

Melly merőn égjen keresztül

A nagy nemzetkebelen.

- Ah ne kérd hát, siró lantom,

Mért zeng késő éjszakát:

‘Mert éjfél van a hazában,

Melly most sejti – hajnalát!’

Forrás: Hazánk 1. évf.  41. szám – Győr, 1847. April 6-án, Kedden