Csillag szemében tűz ragyog,
Az élet szép tüze,
Homlokára hajnalt s tavaszt
Az ifjuság füze.
Te eljövél
elrablani
A csillag szép tüzét,
Mellyet talán félszázad év
Sem rombolt volna szét.
Te eljövél
elrablani
A hajnalt és tavaszt,
Az istenátka száll read,
Mert isten adta azt. –
Havas arczán virág mosolyg
Olly tisztán mint az ég,
Sajnálná őt az ősz dere,
Sajnálná őt a lég.
Te eljövél,
megilletéd,
Elhervad a virág;
S pusztán marad, virágtalan,
Mint télben a fűzág.
Keble még most márványhalom,
Ártatlan, tiszta, szent,
Ártatlan, bár mesés való,
Mert üdvet ront s teremt.
Te eljövél
szentségtelen
Kezekkel játszani,
Állatösztönnel el lehet
Illy üdvet rontani.
A termet szép, mint egy jegeny’,
Melly még nem ért vihart,
Védve vadon hegyek között
Mindig magasbra tart;
Te eljövél,
duló vihar
Csapdosta meg tövét,
S a szép növény gyümölcstelen
Hullott a völgybe szét. –
*
Előtted áll most a leány,
Már nem szép, nem remek,
Virágtalan, halvány az arcz,
Kihaltak a szemek. –
Keble már nem márványhalom,
Beroskadt sírverem,
Emléke él benn az üdvnek,
De üdvet nem terem.
O ifju, bár
szeretted őt,
Még is
szűtlen valál,
Midőn mulandó
élvekért
Illy lányt
föláldozál.
-
Forrás:
Hazánk 1. évf. 14. szám – Győr, 1847.
Február 2-án, Kedden
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése