Meglátogattalak. Beteg valál,
Lefektetett a hosszu fájdalom.
Megnéztelek; arczod halvány vala,
Lehervadott a rózsa már azon.
Levert, beteg,kiszenvedett valál,
És engem olly szelid örömmel fogadál.
Beszélgeténk; beszéded árja olly
Csöndes, enyelgve játszi vig vala;
A mit mondál, szived sugalta azt,
És szent, tiszta a sziv sugallata.
Beszélgeténk multrol jövőröl egyaránt,
És multban és jövőben boldogok valánk.
S álom vala, - ki hitte volna ezt!
Üdv s boldogság mind álmok voltanak,
Folyt a jelen, és eljött a jövő
Vágy és remény a sirba szálltanak. –
És most, hogy ujolag látni akartalak,
Kerestelek otthon, de nem találtalak. - -
Hol, merre vagy? – kérdém, hang nem felelt,
Nem válaszolt a lakban senki sem,
Apa, anya és egy ikertestvér
Fakadt sirva e kérdezésemen. –
Nem szóltak ők, mélyen hallgattanak,
S ujjokkal a sirkert felé mutattanak.
- Alszol tehát; - az álom jótevő, -
De mért alunni menni illy kirán?
Az álom jól esik, - igen, hosszu
Nagy munka és kifáradás után.
Te, ifju még, a lét vidám tavasszakán,
Oh mért kellett alunni menned illy korán! –
Rokon, barát, összhangozó nevek,
És mi ezek nem csak névvel valánk,
Kettős a láncz, melly összefüze, most
Kettős a seb, hogy elszakasztatánk. –
És most megnézni sirod ifju elmegyek; -
De nem, ha látnám oh – szivem szakadna meg!!
Forrás:
Hazánk 1. évf. 40. szám – Győr, 1847. April
3-án, Szombaton
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése