Lelked a szabadság fellengő madara,
Oda emelkedik csattogó szárnyával,
Hol közel van a nap, tisztább a levegő,
Nincsen rabszolgaság, nyaktörő igával;
Hol a szép természet országa kezdődik,
Hol e rút világnak országa végződik.
Onnan hangzik dalod, és zeng szabadságot,
Egyenlőn a világ minden emberének;
Magasztos lelkeddel együtt érez lelkem –
Azért tetszik nékem felülről az ének:
Én is szabadságot, szabadságot kérek,
Egyenlőn a világ minden emberének.
Költő vagy! az isten is annak teremtett!
Régen túlhágtál a mindennapiságon,
S bár a fellegekhez ragadt fel szellemed,
Üdvös maggot szórtál széjjel e világon.
Magot – melly ha kikél, virágzik s megérik –
Jogot követelnek – azt többé nem kérik.
Üdvözlégy barátom! a nép apostola,
A mire törekszel, nehéz less elérni,
Régen szenved a nép, megszokta a jármot,
Kilenczszázadon át rá tudták beszélni.
De annál nagyobb less az erők küzdése,
Ha lehat közibök szép dalod zengése.
Utánnad törekszem, bárha el nem érlek,
Tetszik nékem az ut, a mellyen te haladsz,
Czélod: sok szenvedő millioknak üdve,
Én ott alig lépek, - hol te bizton szaladsz!
Elég, hogy szellemem, szelemed megérti,
S a miért te küzdesz, szinte megkisérti.
Forrás:
Hazánk 1. évf. 24. szám – Győr, 1847.
Február 25-én, Csütörtökön
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése