‘Nem kell nekem senki fia,
Férjhez dehogy megyek;
Mért is tenném? hogy uramnak
Szolgálója legyek?
Hogy megtanuljam: ép szemen
Hályogot hordani, -
S mi szivem nyomja azt nekem
Tiltsák kimondani? –
De nem less abból semi is,
Nem kell nekem legény:
Ha gazdag; dölyfös, - és mit ér
Magában a szegény!’
Szép Rózsa titkon igy elmélkedett,
Midőn tizennyolcz éves lehetett;
S az ég, boszúra gerjedt ellene:
Húsz éves korban már – özvegy leve!
‘Dehogy megyek férjhez többé;
Roszul üthetne ki, -
Mint ő volt, nincs még ollyan egy:
Nyugta legyen neki!
Miként lehetne egy másik
Karján felednem őt?
Választom inkább, férj helyett,
A zordon temetőt.’
Szép Rózsa titkon igy elmélkedett,
Midőn féléves özvegy lehetett;
S az ég boszúra gerjedt ellene:
Szegény – másodszor is férjhez mene!
S több évig változó szerencsével,
Hol jól, hol roszul élt e férjével,
Mig azt nehéz kór ágyba nem szegezte,
mellyből alig less felkelése:
Ez volt orvosának jövendölése;
Azért a hű nő már untig könyezte.
‘Ha ezt is el kell vesztenem –
Felsohajta végre;
Még csak egyszer megyek férjhez,
Esküszöm az égre!
Forrás:
Hazánk 1. évf. 4. szám – Győr, 1847.
Januar 9-én, Szombaton
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése