Ködös borús őszi idő.
A nap nem is p illant elő.
Hidegen jár a nap
Sötét felhők megett;
A kandalló tüze
Ád egy kis meleget.
Ajtóm, ablakom bezárva
Üldögélek a szobába:
Bánatosan nézek
Kandallóm tüzére,
Gondolván életem
Elmult idejére.
A mult idő nagy mezein
Hervadt Lombok emlékeim.
Összeszedem őket,
Kötöm egy csomóba,
Ugy vetem bele az
Égő kandallóba.
Mint füstölnek, mint füstölnek,
De nem csoda, mert nedvesek.
Nedvesek, de nem az
Ősznek esőjétől,
Hanem két szememnek
Sokszor folyt könnyétől.
Egy köny most is pillámon áll,
Barna kis lány, ha itt volnál:
Letörlenéd-e azt
Egy selyemkendővel,
Édes mosolygásod
Selyemkendőjével?
Forrás:
Hazánk 1. évf. 10. szám – Győr, 1847.
Januar 23-én, Szombaton
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése