Volt egy leányzó, szép miként a menny,
Keblem csupán csak érte éle,
De női ármány fonta bé szivét,
És nem mehettem sokra véle.
Még is, kitartó ostromlás után,
Igéretét meg nem tagadta,
S szerelmiről váltót adék ki én,
És ő a váltót elfogadta.
Lejáratát vártam mikép zsidók
Várják a messiest – felette!
De csába hölgyem a lejáraton
Adósságát ki nem fizette.
S azonnal végezém, mit a jog irt,
Törvényszerű ovást tetettem,
S a szivadóst az illető helyen
Kereslevéllel béidéztem.
De oh ezer villám! mi szörnyűség!
Mit végezett a törvényszék?!
Hogy nőnek
váltóképessége nincs;
S adósom egyszerűn fölmenték…
A tény csak ennyi, jaj de kell-e több?
Czélhozvivők-e hát törvényink?
Midőn csak igy védetnek általuk
Legüdvözithetőbb sajátink!
Megintelek tehát szerelmesek
Nehogy nő váltót elfogadjon,
Mert mondja majd, hogy váltóképtelen:
Accept helyett, kész pénzt had adjon.
Forrás:
Hazánk 1. évf. 34. szám – Győr, 1847. Martius
20-án, Szombaton
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése