Halvány vagy a sirban, én kedvesem,
Bájos hölgy te, kiért szivem égett.
O s s i a n
499. V. ének
Leány, te régen meghaltál,
Én mégis nem feledtelek,
Feledjük kit nem szeretünk,
Én téged, lány, szerettelek.
Te voltál az én tavaszom,
Tavaszomnak szép virága,
Te voltál az én életem,
Életemnek boldogsága.
Te voltál nappalon napom,
Éjjelenkint holdvilágom,
Violaszinü reményem,
Aranyálmom, ifjuságom.
Tavasz voltál, - elvitt a tél,
Virág voltál – elhervadtál;
Elveszett a boldogság is –
A mit szerelmedben adtál.
Nappalom szüntelen ködös,
Nyugonni tért véled a nap –
Láthatlan let a holdvilág
Sötét felhők között halad.
Pusztaság let az életem,
Köd és éjszakában élek,
Nem szeretek, nem gyülölök,
Nem hiszek és nem remélek.
Forrás:
Hazánk 1. évf. 44. szám – Győr, 1847. April
13-án, Kedden
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése