Pajkos cziczám! piczinyke lábadon
Ugorj ölembe, bátran, szabadon.
Jer! had pödörjem-meg bajuszodat,
Aztán dudáld-el zsongó dalodat.
Majdan kezd-el vidor játékidat,
Atlétai müvészugrásidat.
Mutasd-meg ama játszi lebbenést,
A csalfa lest, s azon villámszökést,
Mellyel nyakon kapod az egeret,
Köröméllel vágván torkán eret,
Hogy ijedtében, midőn összerogy,
Gutaütést ne kapjon
valahogy!...
Tarka minisztert hordasz, s e felett
Honi selyemből van öltözeted,
Mit a természet tagjaidra szőtt,
S rejtett közéje villanyos erőt.
Egérfogó talentumod mi nagy!
De egy hibád: - nagyon szerelmes vagy,
Nyílként átugrasz padlást, háztetőt,
Hogy feltaláld a hivó szeretőt.
Piczus! nincs nálad hősebb széptevő,
Kaczérszemed szikrákat szór-elő;
Mátkád kebléhez simulsz, átfogod,
S piros nyelveddel végig csókolod;
A hizelgő szerelmet, kis müvész,
Nem játsza igy a legdicsőbb szinész!
Vágyod tudni: Stiglinczem, vagy a csíz
Madárka húsa valjon millyen íz?
De nem bántod, s ez ritka macskarény,
S szabad helyed van ágyam szögletén.
S par compagní kávézunk, azután
Egérvadászatra mégy szaporán.
Te, lám, tudsz lenni gyöngéd, mint a vaj,
Szelid, enyelgő, s hogyha kell szilja.
Ez érdemid mutatja vajmi nagy!
A szécsényi macskák arszlánja vagy.
S a szécsényi összes macskacsalád
Leghiresebb kandúrja volt apád.
Ez ősi gőg nagyon read hata,
Azért lől olly nagy aristocrata;
Az egerek országán, szép cziczám!
Absolút-kórmányt vágynál
ugy-e tán?
Homlokodra, melly olly nyilt, domboru,
Illenék egy cziczkafark-koszoru,
Mint Basának, s ha meghalsz hirtelen,
Emlékszobrod egérkőből
leszen. –
- De nem illik dicsőségedhez gyász,
Üdvözöllek zseni
egérvadász!
Fegyvertárad éles körmökbül áll,
Megannyi olasz túr, melly jól talál,
S megannyi kard, mellyel te már is hány
Egércsatát viseltél, hős cziczám!
S hány patkánnyal küzdél párviadalt.
S nyertél felettük véres diadalt.
- Hát mind ezért számodra a babér,
Legyen mindennap egy fehér egér!!
Forrás: Hazánk 1. évf. 30. szám – Győr, 1847. Martius 11-én,
Csütörtökön
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése