Történeti
ballada
Nemde, a mi törvényünk kár-
hoztat-e valakit, hanemha elő-
ször annak szavát meghallja, és
megérti, mit cselekedett?...
B i b l i a
I.
Özvegy vagyok, s az özvegy sorsa még szép,
Ha jó fiakban férje lelke ég,
Hogy áldozatra hajló napja bennök
A régi bájban ujra fénylenék.
Az illyen özvegy sorsa kedves ősznap,
Mellyben tavasz s nyár viszsugárzanak,
Midőn a nap még olly meleg fölötte,
S ölén olly szép virágok hajtanak.
Ha a természet őszi napja meghat,
S kebledre is tüzöd virágait:
Az élet ősze mért ne érdekelne,
S mért nem szeretnéd végső bájait?...
Oh özvegyek! ne sirjatok fel sorsotokra,
Ha gyermekekben van még kincsetek:
A férjjel élt tavasznapok körülök,
Viszsugárokban ujra fénylenek.
“Isten s hazám! tinektek nyujtom őket,
Kikben vitéz Hunyadnak vére for;
Ez ősz apának szent szavát ujitván,
Melly ajkain zengett halálakor.
Isten! te birjad lelkét mindeniknek,
S te gyujts meg bennök olthatlan tüzül
Egy olly szerelmet, mellynek lángolásán
Az élet és hon sirig egyesül.
Te önts erőt szivökbe s karjaikba,
Ha a hazát s királyát védni kell;
Hadd lássuk a Hunyadok honszerelmét
Enyészhetetlenül lobogni fel!”
Végzé a nő, s eszméi viszsugári
Még arczain tükrözve fénylenek,
Kihez fölzenge, istennek jelentők
Szent vallomását honszerelminek.
II.
Mért olly halványak arczaid,
Rajtok mi bánat ül?
Mi gond, mi sérv, melly ajkidon
Panaszra keserül?...
Mért nem nyugosznak gondjaid
A fáradsággal el?
- Vagy nem jő a gond éje meg
Az éjnek leplivel?...
Oh, nagy Hunyadnak özvegye!
Szivednek gondja mély,
melly éjidet rabolja meg
Lámpád bus fényinél.
Viraszthat éjet szerelem
Öröme s bánata;
De nem halálnak gondjain
Jár itt az éjszaka.
“A törvény s isten átkai
Sujtsák a bünöket,
Mikből veszély fakadna fel
Az édes hon felett.
Legyen gyalázat a halál,
Melly illy bunt megboszul;
Hitét s az istent sérti meg,
Ki arra aljasul.
De szivem két hű gyermeke,
Kikben lelkem piheg,
Hazája szent törvényeit,
Oh, nem szeghette meg.
Szivökbe irtam hitemet,
Melly Istent s hont imád,
S az ebből felnőtt szerelem
Dönthetlen és szilárd.
Nincs törvény, melly hallgatlanul
Büntetne bünöket;
S az ország, hol jog tipratik,
Magának átka let.
Király, király! hol esküszód?
Hol van kötött szavad?
Nincs törvény, játszi esküre,
Melly engedelmet ad.
Szivemre omlál egykoron,
S hittem, hogy a király
Szentségre mondott esküje,
Mint a szionhegy áll.
Oh, vajha angyal szállana
Kebledbe, fejdelem;
S ne lenne szűd kigyóinak
Benn többé élelem.
Lelked szebben ragyogna fel,
Mint gyémánt koronád,
Midőn azt szentelt érzetek
Sugári füzik át.
Végzé, s meghallgatá szavát az isten,
S fiat, ki fenn buzgón imádkozott:
S megkészült a füzér melly örömekből
Anyának és nemzetnek fonatott.
Forrás: Hazánk 1. évf. 2.szám – Győr, 1847. Januar 5-én, Kedden
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése