Mint jó testvér testvért ölelni fut,
E költemény hozzád is ugy röpül. –
Dal vagy te hölgy – az ihletés dala,
Szinészetünk dicsőitéseül.
Hóarczidon bájfürtid árnyiban
Mi hint el olly varázs hatalmakat?
Együtt mosolygunk, érzelgünk veled,
A köny szemünkből egyszerre fakad.
Az álérzelmek mély csatáji közt,
Kebledben egy szent lángvirág hevül,
Honról ha szólsz, honért ha zeng szavad,
Az nem lehet, hogy szinbül lelkesülj!
kedves virág honunk szebb hajnalán,
Hiuság, dics ne tántoritsanak,
Hogy koszorut arczod rózsáibul
Szentségbitorlók soh’ se fonjanak!
Forrás:
Hazánk 1. évf. 30. szám – Győr, 1847.
Martius 11-én, Csütörtökön
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése