Hollósy: Népdalok

I.

Virasztó

Letünt a nap, sötét az ég,

A harmat is leszálla rég;

Minden nyugszik, csak egy leány

Virasztva ül az ablakán.

Szép angyal, eszem a szived’!

Miért olly nedves a szemed?

Virág vagy, nemde harmatot

Az ég read is hullatott?

Nem harmat, mi szememben ül,

Mert fogyna, ha a nap derül:

Köny az, s ki nem szárad soha,

Az én sorsom beh mostoha!

Az éginél szebb volt napom,

De látni őt már nem kapom:

Meghalt, oh mindenem oda!

Könyűm ki nem szárad soha.

II.

Hideg Kedves

Csipős a szél, a lég hüvül,

Szivem még is forró belül;

De kedvesem hozzám hideg,

Talán azért, hogy didereg.

Hideg szél oh ne légy kaján,

Ne örvendj másnak a baján;

Szünj, oh szünj-meg fagyasztni szél!

Tán gyöngyöm szive lángra kél.

Elállt a szél, el a fagyok,

A nap nagyon forrón ragyog:

Az én babám most is hideg,

Nem lesz soha hozzám meleg.

Forrás: Hazánk 1. évf.  8. szám – Győr, 1847. Januar 19-én, Kedden