Még élt. A nyelv tökéletes művésze
Már dadogott csupán és hebegett,
Ki igéit örök márványba véste,
Nem lelte a szót, az értelmeset.
A színek és fények törött szemében
Fakón ködlöttek és az illatok
Elvesztek, mint Ádám mögött az éden.
Még élt és búsabb volt, mint egy halott.
Derengett néha elcsitult agyában
Egy rím, egy csók, egy elmúlt kikelet.
Még vonaglottak a nyűtt idegek.
És, este jöttén olykor a magányban
Bámulta a felhőket messze, fenn,
Hogy tűnnek el a kihunyó egen.
1929. október 14-én.
(Budapest)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése