Az óra áll, de bizton itt a reggel,
Az átkozott és megvert nép felébred
S a hátsó lépcsőn bárgyú, bús szemekkel
Csoszognak már a nagycsontú cselédek.
A furcsa utcazaj, felkúszik hozzám:
Lent ordítozva, kapkodó karokkal
Rohannak át az álmos utca hosszán
A rikkancsok a reggeli lapokkal.
Szenzáció! Gyilkosság, vagy beomlott
Egy bánya s hetven bányászt nem találnak!
Ó zengő borzalom! elébed omlok
Vak hirdetője rémülő halálnak!
Kitágult messzeség! közel és távol
Új rémület s új kín, mely most történik:
Az utcasarkon épp halálra gázol
A villamos egy botorkáló nénit.
A föld megindul, népek porladoznak,
Tűzhányók égnek, s Nápoly lávatenger,
Erős királyok, s trónok omladoznak
És arcra bukva sírdogál az ember:
Csak néhány óra, s lent már ordítozzák
A déli és az esteli rikkancsok,
Mert szárnyon jár a borzalom, meghozzák
A rádiók, a drótok és visszhangok.
Míg fekszem itt, zsaluk mögé bezártan,
Hol éjszakát idéztem készakartan,
Hová magam örökre már bezártam,
S a messzeségtől lelkem eltakartam.
(Budapest)
Forrás: Széphalom,
(3). p. 24. (1929)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése