I.
PRÉDIKÁCIÓ
A szelíd franciskánust hallgatjuk most
szelíd áhítattal s a páter beszél,
hosszan hevül, már elönti a Szentlélek lángja:
- ó egyszerűség nyelvén vallani az igét,
ájtatos parasztok egyszerű nyelvén,
testvér! Isten csengő kegyelme ez már!...
Jó barna páter, így hallgattak, lásd
így szeretlek én, míg komoly lángolásod
elragad engem: lássa lelkét a léha fiatal!
Ó érzem, áradó harangszó leszek megint;
testvéred vagyok én szemüveges barát,
áldott rajongó, - mélybarna csuhád világít,
megaláz engem ez órán, s szeretsz,
még jobban szeretsz, ó szeress csak engem
legszelídebb költő: a kicsiny költő
csukló alázattal már letérdelt előtted…
II.
LITÁNIA
Gyertya ég, villany
ég, már búg az orgona,
ó kicifrázott ének,
ó mély ünnepélyesség
s tömjén jó szaga!
Ím szavak sóhaja
feszül az égnek,
lélek és szív puha falán
keresztültör az
érzés zúgó hangversenye:
ki tudja mi lázad s
örül itten?
Ó nagyszerű
pillanat, háromszori csengetés:
áldás! áldás! –
most nyílik ki a Lélek
s lobog, fenségesen
lobog felfelé,
Isten legszentebb
Báránya elé,
ki elveszi a világ
bűneit…
(Újpest)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése