Mária! Álmokon áldott
életnek drága virága!
Hallgass ma, kedves, e csendes
Bánatnak méla szavára!
Most nyitnak a kertek… Az élet
Láza lobog fel az éjben,
Álnokok máma az álmok
Álmodók szende szívében.
Titkos és mély ez az éjjel,
Láz minden szíven az álom,
Visz ma a sodra robogva
Életen át s a halálon.
Óh, szívem! Néma a harcod
Szemben e vad robogással
- S mi porba tiporva
zokog ma:
Gyenge hang itt ez a lágy dal.
Gyenge e hang, amikor vak
Vágy paripái dobognak
S felsír a szíveket ejtőn
Vad muzsikája a holdnak.
Ezen a gyötreleméjen,
Lázaknak gyötreleméjén
Halott virág a reménység
Szívemen s holt vagyok én, én.
Halott virágok a vágyak,
Halott szerelmek az éjek, -
Mária! Álmokon áldott
Mélytűzű, éjszemű élet.
Hasztalan hí ma e csendes
Bánatnak méla danája,
Elragad tőlem a lázak,
Vad vágyak vak paripája.
Visz, tovaűz, tovahajtja
Vére veszett-tüzű lángja,
Engem a porba tiporva
Sebez patája halálra.
Téged csak visz, tovavisz,
Kit éget e vaktüzű láz
S kit holtan a földre, a porba
A terhét elunva leráz.
Porból is sír ez az ének,
Mária! Vissza a porba,
Holt, aki hallja, - ha hallja, -
Holt, aki – hallga, - dalolja:
Mária! Hajdani élet
Hajdani drága virága!
Felelsz-e kedves e csendes
Bánatnak méla szavára?
Síron túl szólj valahára!
(Szentes.)
Forrás: Széphalom, (3). pp. 25-26. (1929)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése