„Távol legyen tőlem, hogy azokat
tartsam Istenemnek, amiket az ok-
talan állatok érzékei is fölfognak.”
Szegény állat voltam csak,
- végre tudom én –
így szólok balga fiatal,
ki gyönge boldogságán hiába tépi magát.
De te láttál engem
ó Énekes Püspök!
a fekete hegyek alatt, -
amint jóra verekedvén, sírtam magamért…
Sötét korok napvakító világossága:
békém öröme virul e napon néked!
Ime, kinyiltak pogány szemein,
látni; te vigyázod utaimat, virágozzon
te Magas Urad kivánata szerint,
hogy ama napon majd Dicséretre derüljek én!
Ujjongó lelkem telihite köszönt ma;
ó mégis ember vagyok én,
legbölcsebb akaratból
növények s állatok fölött értelmet-osztó
királyi jóság, ki apró dolgokban
Örök arcát keresvén már mindeneket megtalált…
(Újpest)
Forrás: Széphalom,
(3). p. 189. (1929)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése