Én mély örömöm vagy – szép Szomorúság!
égi kegyelem im, értem jöttél, most leghivebb
hivőd hozzád sóhajtok én: szeress csak, verj
esővel engem, ó ki szeressen s légyen
te buzgó szolgád, ha nem áldozhatna
jó búval-csókolt nagygyerek szivem néked?...
Kivertek vigasza légy te, bölcs Szomorúság!
küldj inséges napokat már s kit magadnak
jelöltél; el ne fáradj vigyázni felettem,
meglásd vén fiad leszek én. – Ó ne hagyj el soha,
percre se engem s takarj be mélyen
angyalokat-védő puha takaróddal.
(Újpest)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése