Téged figyellek társam, s lázas ajkam
Öreg csodákat mond és mormol,
Veled születtem tájdalomból
S veled tipródom itt a földi bajban.
Te vagy, te vagy. Te mindég az vagy s más vagy,
Akit ügyeltem, fojtva néztem,
Szavakkal bűvöltem s igéztem,
Tenéked szóltam s mindenki másnak.
Tenéked szóltam: rejtezett okosság
Törvénye tördel, dönget minket
S csorgatja eggyé könnyeinket
A csillagokkal csendülő magosság.
Jaj, emberek vagyunk mégis, riadtam
Reád és romló életemre;
Arcod fektettem két kezembe
És sírdogáltam érted és miattam.
Téged siratlak, bárki légy, akárhol,
Tenéked szólok: nézz meg engem,
Teérted bújtam és remegtem
És hangom téged gyógyít és varázsol.
Téged, ki vélem élsz, akárki: ember!
Ki vélem nősz és vélem buzdulsz,
Könnyemmel sírsz, véremmel pusztulsz
S együtt bolyongunk minden rejtelemmel.
Mert bús titok, hogy élünk, bús varázs ez:
Tenéked szólok s mindenki másnak,
Szavamra kardos angyalok vigyáznak
S minden szavamból tündöklő parázs lesz.
(Páris.)
Forrás: Széphalom,
(3). p. 374. (1929)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése