A bányász rója tárnák útjait
s nem tudja kincset vagy követ lel-e,
a földalatti kamrák titkain
csak megy szegény a némaság fele
s hol minden holt a tisztaságtól
s a lélek alszik dermedt semmiben,
a bányász víg és sejtve életét
a mély nyugalmú csöndben elpihen.
Ó gondolat, vak tettek őre,
baráti intés, bölcs, bölcs értelem,
magány és Isten drága násza,
ó megváltás, te szent, te vértelen,
már nem parázs más sorsa bennem,
pogány marad, ki indul s bujtogat,
kihülten nézek és mosolygok;
ó mozdulatlanság, ó gondolat!
(Szeged)
Forrás: Széphalom,
(3). p. 102. (1929)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése