Az ablak lett szeretőm s az ég:
végigcsókolom őket két szememmel
s mondom:
milyen egyszerű
s mégis mily csodálatos, szent az egész.
Reggel: elmondom neki, hogy szeretem,
aztán újra, újra, végigcsókolom,
s este ha csillag (mintha szeme volna)
belémtekint -!
Ó drága szerető,
egyetlen, igaz, örök s végtelen,
bánatok tudója, hallgató, csodás…
(s ki mondja nekem, hogy nem szeret?)
Ő csak hallgat, én meg ölelem
s mint szerelmes asszony, ölelésből kibontakozó -,
úgy tűnik el éjjel, míg alszom
az ég…
(Kassa)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése