Középkori költészetünkből csak szórványos darabokat őrzött meg a véletlen. A túl viharos évszázadokban elkallódott a korai évszázadok legtöbb magyar költeménye és ha maradt is számunkra egynéhány szép vers, nem maradt fenn egyetlenegy költői arculat sem. Még az esetleg megőrzött nevekhez sem tudunk művészegyéniséget társítani. A XVI. századtól kezdve azután olyan gazdagsággal árad a magyar költészet, amiből fel kell tételezni, hogy nagy múltak folytatása. E kettő - a névtelen középkor és a tündöklő magyar reneszánsz - között virágzott a Hunyadiak korának pompás, de latin nyelvével csak a beavatott kevesekhez szóló hazai humanista költészete, és ennek az egészében is igen színvonalas, a maga korában korszerű és Európa szerte tudomásul is vett írásművészetnek a főalakja Janus Pannonius. Az ő csillogó egyénisége és világraszóló, költészete áll költőink névjegyzékének élén. Semmivel sem kisebb nagyságrendű, mint Balassi vagy Csokonai vagy Petőfi, Ady, József Attila, csak éppen egy sort sem írt magyarul, és ahogy a latin nyelv ismerete kikopott a közhasználatból, s korunkra már az értelmiség körében is fehér holló a deákul olvasó ember, úgy vált az első nagy magyar költő szinte kizárólag a jó képzettségű szakemberek zárt körének ügyévé, mígnem 1972-ben, halálának félezer éves évfordulója hirtelen divatba nem hozta, hogy legalábbis fordításokban foglalja el megillető helyét költészetünk élén. Valószínűleg Kesincei Jánosnak hívták, valószínűleg horvát kisnemesi családból származott, de az már bizonyos, hogy anyai részről Vitéz Jánosnak, a Hunyadiak tudós főemberének, a magyar humanizmus megteremtőjének unokaöccse volt. Horvátországban született, de Nagyváradon tanult, ahol Vitéz János püspök volt. Nagyvárad már Vitéz János idejében is kulturális központ, ott tanulnak a Hunyadi fiak - László és Mátyás - is. A diák Jánosban már ez időben gyanítható a tudós költő. S merthogy a Hunyadiaknak szükségük van jól képzett értelmiségre, nem lehetetlenség Nagyváradról egyenest Itáliába jutni, hogy a tehetséges ifjú Hunyadi költségen tovább tanuljon. Így indul el a már költőnek bizonyult ifjú ember a Kőröspartról a Duna felé úgy, hogy egyenest továbbmenjen a nagy hírű itáliai iskolákba.
A lehető legjobb helyre kerül: Ferrarába, a méltán világhíres Veronai Guarino iskolájába. Guarino költő, tudós és pedagógus. Aki az ő iskoláját kijárta, az előtt megnyílnak a híres egyetemek. Ott, Guarino mellett érik Janus már ifjan nagy és nagy hírű költővé, az irodalmi dolgok hírneves tudósává. A magyar nevű diák ott változik Janus Pannoniusszá. Olyan latin név ez, amely magában foglalja, hogy viselője pannóniai, azaz magyar. Az ókori kultúrára, a római emlékekre néző humanisták Magyarországot is leginkább a Dunántúl egykori római nevén Pannóniának nevezik; ez a forma köti Magyarországot a példaképnek tekintett hajdani római birodalomhoz.
Janus Ferrarában már megtalálta a maga hangját. Legelőször a gúnyos, gyakran erős kritikájú, nemegyszer támadó szellemű epigrammákkal lesz nevezetes. De rövid, tömör epigrammákban szólal meg szerelmes költészete is. Verseinek tanúsága szerint igen változatos szerelmi életet élhetett. Tudomány, költészet, szerelem tölti be életét, amikor továbbmegy Padovába jogásznak. Egyetemista korában már Itália szerte hírneves költő. Nyilván kísérti a vágy, hogy ott is maradjon az úgy szeretett Itáliában, ahol tizenegy évig élt, ahol nagyra tartják, ahol előtte áll a világsiker. Költészete bővül. A kor divatos műfajának, a panegyricusnak elismert mestere. Ez a panegyricus élő nagy emberek dicsőítése, de ennek kapcsán nagy epikai lehetőségeket is rejt. Janus múlhatatlan háláját fejezi ki a mesteréről, Guarinóról írt panegyricusban, majd megírja egy gazdag velencei nemes kalmárnak, Marcellónak dicsőítő költeményét, amelyért bizonnyal jól fizetett az ünnepelt nagyúr. Így éltek és éltek meg a reneszánsz poéták. Hanem ez a Marcelloköltemény, miközben a megrendelő hírnevét szolgálja, remekmű: a velencei világ látomásos felidézése. Janus már-már Itália jellegzetes költője lett. Hanem amikor befejezte az egyetemet, és a jogtudomány doktorává avatták, haza is kellett jönnie. Nem azért taníttatták Hunyadi-költségen, hogy azután élhesse a maga életét. Itthon annyi vész után Mátyás lett a király, új országot kellett építeni, és ehhez új, jól képzett emberek kellettek. Janust hazahívják, egyenest az udvarhoz, előbb a királyné kancellárjának, majd ő lesz a királyi kancellár, vagyis az udvari hivatal vezetője. Közben nagybátyja és védnöke, Vitéz János esztergomi prímásérsek, nemcsak az egyház hazai első embere, hanem Mátyás korai éveiben az egész politika irányítója. Mátyásnak szüksége van, hogy az egyház feltétlenül mellette legyen központosító politikájában, ezért a püspökségek élére legmegbízhatóbb híveit állítja; az sem baj, ha nem pap, sőt még előny is. Az új püspök forma szerint felszentelteti magát papnak, de ha a király úgy kívánja, az egyházi szempontok ellen kormányozza a püspökséget. Így teszi meg Mátyás Janus Pannoniust pécsi püspökké. Fel kell szenteltetnie magát, de lelke mélyéig világi ember marad.
Élete nagy részét betölti a politika, a közéleti teendő, de nem tud költészet nélkül élni. Írásművészete bővül. Most már az elégia a legjellegzetesebb kifejezési formája. Kétségeit, bánatait - így a gyászt elveszett anyjáért, vágyódásait meghitt hangú, gondolatokban gazdag elégiákban fejezi ki. Közben azonban mindig megmarad kifejező formájának az éles epigramma. Erre a rövid, csattanó műfajra szüksége van, mert alkatánál fogva szellemes ember, akinek még bánataiban is jelen van a humor.
Akárcsak Vitéz János, ő is Hunyadi János örökségének következetes folytatását tartja a legfőbb politikai célnak: megszabadítani az országot és egész Európát a török veszedelemtől. Kezdetben Mátyás is ezt az utat követi, és nyugodtan támaszkodhat apjának egykori vezérkarára, amelynek szellemi vezére Vitéz János. A fiatal Janus ebbe a vezérkarba kerül, mint valamennyiüknél képzettebb és Nyugaton ismertebb ember. Nem is lehet alkalmasabb diplomatát kiszemelni egy törökellenes európai szövetség létrehozására, mint öt. Ezzel a megbízatással indul vissza évek múlva végre Itáliába, hogy tárgyaljon a hatalmasokkal.
Itt kezdődik a tragédiája. Nyugaton világhíres költő és tekintélyes tudós, maga Cosimo Medici - Firenze méltán nagy hírű és tekintélyes fejedelme - is nagyra tartja, Rómában ugyanolyan tisztelettel fogadják, mint az észak-itáliai városokban. Úgy érezheti, hogy tárgyalásai sikeresek: kezd összeállni a nyugati szövetség a törökök ellen. Csakhogy közben otthon Mátyás politikája merőben megváltozik. A nagy király, sikerei folytán, úgy véli, hogy ő tudja megvalósítani az Európa közepét összetartó császárságot, amely békét teremt a népek között, és oly hatalmas, hogy nem kell tartania a töröktől sem. Ehhez Mátyásnak nem török háború, hanem tartós béke kellett a törökkel. És mire Janus hazaérkezik, a király már hosszú békére lépett a szultánnal. Vitéz János egész köre úgy érzi, hogy politikai elképzelésük csődbe jutott: a király elárulta a Hunyadi-hagyományt. Vitéz és Janus Pannonius szembefordult a királlyal, mire mindketten kegyvesztettekké váltak. Ez nem rangfosztást jelentett, Mátyás nem akart hálátlan lenni irántuk, de amíg nem értik meg az ő politikáját, addig nem tudja használni őket. Vitéz Jánost elküldte Esztergomba, érseksége színhelyére, hogy kizárólag egyházi dolgokkal foglalkozzék, Janust Pécsre parancsolta, törődjék püspökségével.
Az elkeseredett Janus ott sem tétlen, igyekszik kulturális központtá kiépíteni Pécset. De erre már nem volt ideje. Hunyadi egykori vezérkara, a hajdani törökverő vezérek, élükön Vitéz Jánossal s mellettük Janus Pannoniusszal, úgy vélik, hogy helytelen volt Mátyást tenni királlyá; pedig ők tették királlyá. Most visszavonják döntésüket, összeesküsznek a király megbuktatására. Mátyás azonban résen áll, rájuk csap. Csak Janus tud elmenekülni, a többit elfogják. És most következik a legkülönösebb tragédia. Mátyás az elfogottakkal leül, vitázik velük, és szabadon engedi valamennyit. Vagy meggyőzte őket, vagy akit nem, azt rábírta, hogy csendben vonuljon vissza. Ez lett volna Janusszal is. Ő azonban menekült, futott Itália felé, de bujdoklás közben meghűlt. Amúgy is sok baja volt gyenge tüdejével, most tüdőgyulladást kapott, és mire a királyi kegyelem utolérte - meghalt. Harmincnyolc éves volt.
Mátyás meggyászolta és kiadatta összegyűjtött költeményeit.
A latin nyelvű magyar költészetnek ettől fogva már ő a legfőbb klasszikusa. A legvilághíresebb magyar költők egyike. Csak éppen nem került bele a költői utókor vérkeringésébe. De a közvetlen utódoknak még ő a példaképe. És az ő költészetének magas színvonala érteti meg, hogy amikor egy nemzedékkel később Balassival megszólalt a magyar nyelvű reneszánsz költészet, azonnal a kor európai színvonalán szólalhatott meg.
Több mint félezer éve halott. Mostanában fedeztük fel újra magunknak, hogy legalább fordítások útján szellemi köztulajdonba vehessük.
(Forrás: Hegedűs Géza: A magyar irodalom arcképcsarnoka 9-12. old. – Móra Könyvkiadó 1976.)
