Régi szelíd esték, ti i emlékké nemesedtek!
költőkkel s fiatal feleségekkel koszorúzott
tündöklő asztal, hova csúszol a multak iszapján?
hol van az éj, amikor még vígan szürkebarátot
ittak a fürge barátok a szépszemű karcsú pohárból?
Verssorok úsztak a lámpák fénye körül, ragyogó, zöld
jelzők ringtak a metrum tajtékos taraján és
éltek a holtak s otthon voltak a foglyok az eltűnt
drága barátok, verseket írtak a rég elesettek,
Szívükön Ukrajna, Hispánia, Flandria földje.
Voltak, akik fogukat csikorítva rohantak a tűzben,
s harcoltak csak azért, mert ellene mitse tehettek,
s míg horkolva aludt körülöttük a század a mocskos
éj fedezéke alatt, a szobájuk járt az eszükben,
mely sziget és barlang volt nekik a társadalomban.
Volt, ahová lepecsételt marhakocsikban utaztak,
dermedten s fegyvertelen álltak az aknamezőkön,
volt ahová önként mentek, fegyverrel a kézben,
némán, mert tudták, az a harc, az ő ügyük ott lenn, -
s most a szabadság angyala őrzi nagy álmuk az éjben.
S volt, ahova… mindegy. Hova tüntek a bölcs borozások?
szálltak a gyors behívók, szaporodtak a verstöredékek,
és szaporodtak a ráncok a szépmosolyú fiatal ők
ajka körül s szeme alján; elnehezedtek a tündér-
léptű leányok a háború hallgatag évei közben.
Hol van az éj, a kocsma, a hársak alatt az az asztal?
És akik élnek még, hol vannak a harcratiportak?
hangjuk hallja szívem, kezem érzi kezük szorítását,
művük idézgetem és törzóik aránya kibomlik,
s mérem (néma fogoly) – jajjal teli Szerbia ormán
Hol van az éj? Az az éj már vissza se jő soha többé,
mert ami volt, annak más távlatot ád a halál már.
Ülnek az asztalnál, megbujnak a nők mosolyában
és beleisznak majd poharunkba, kik eltemetetlen,
távoli erdőkben s idegen legelőkön alusznak.
Forrás: Új Idők LI. évf.
1945. 1. sz. 1945. augusztus 4.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése