Boldog mező, boldog mező,
Szemkáprázva viszem magam.
Fénylik a föld, fénylik az ég,
Augusztus fénylik, rohan.
Elvakítva önönmagán,
Vértulságtól kúsza-bőszen.
Vörös lázban, elvakulón,
Izzik az év, eszelősen.
Elbódítva, elvakítva,
Vad vérszaggal tüdejében; -
Mint bódító, rőt varázslók,
Husok csillognak keményen.
Tűzkeverte, dühös ámbrák,
Gyümölcsökből, gyökerekből:
Vak, sötét ingerek öntik
Illatozó, vad szelekből.
Szellődongás, halk méh-lárma,
Fénybehullás, szél se rebben:
Önmagát élvezve bódul,
Izzik a nyár önfeledten.
Eltelítve önhevében,
Boldog magába-vakultan,
Szemlehunyva, vad világtól
Öngyilkolva szabadultan.
Fénylik a föld, fénylik a nap.
Mint lobjai vad lázaknak,
Mint kilobbant tüzsikolyok,
Izzó virágok lobognak.
Illatokban: vészfelhőkben,
Mállasztóan, szétszedően,
Olvaszt lágy, ezer kisértet
Olvadt arany, remegő szem.
Ruhák fátyla, titkos, sejlő,
Kusza inger, színes élet;
Csontod mállik, innyed indul,
Olvadni kell, nincs kimélet.
Ököl ugrik, dac-keményen,
Erő feszül, más, hatalmas,
Dobbanni kell, von a pálya: -
S győz az élet, édes-aljas!
Lábtól szemig tele lánggal,
Fültől talpig csorgó tűzzel,
Bujtva serkent, csordulóan –
Hülj, ha tudsz, lám, menekülj el!
S immár felhők is vadulnak,
Felhők nagymélyre lenyúlnak,
S összefolyva ég a földdel,
Ömlő tüzemlők csordulnak.
Gyötrő, vad telj, kinzó mézláng,
Vad mámor bont, gyötrő-hően –
Augusztus fénylik, izzik
Bolondítón, égetően.
Forrás: Új Idők LI. évf.
1945. 1. sz. 1945. augusztus 4.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése