Napod a lámpafény s csak koptatod az asztalt,
szűk és sivár a zug fájó fejed fölött.
Míg odakinn fakón feküsznek a ködök,
ónszín tócsák közén nevet a züllött aszfalt.
már néma a madár. Az operai kardalt
borusak hallgatják, a
haldokló hörög,
kis gyermekek várják a jókezű, örök
Jézust, akit már két ezredév fölmagasztalt.
Aranyhajú tündér, angyal az ég alól,
az ablakok előtt suhan. Hívőn dalol
a kis sereg, repül az ezüst álmok őre.
Zizeg fenyők gallyán, a pusztán zúg a szél,
s a gyászos síkra és a konok hegytetőre
némán leszáll a hó, mely mindent elbeszél.
Forrás: Új Idők XLIII.
évf. Budapest, 1937. 52. szám - Karácsony
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése