Petőfi Sándor: A Tisza

1 

Nyári napnak alkonyulatánál,

Megállék a kanyargó Tiszánál

Ott, hol a kis Túr siet beléje,

Mint a gyermek anyja kebelére.

2 

A folyó olly simán, olly szeliden

Ballagott le partatlan medrében,

Nem akarta, hogy a nap sugára

Megbotoljék habjai fodrába.

3 

Sima tükrén a piros sugárok

(Mint megannyi tündér) tánczot jártak,

Szinte hallott lépteik csengése

Mint parányi sarkantyúk pengése.

4 

A hol álltam, sárga fövény-szőnyeg

Volt teritve s tartott a mezőnek,

Mellyen a levágott sarju-rendek,

Mint a könyvben a sorok hevertek.

5 

Tul a réten néma méltóságban

Magas erdő, benne mély homály van,

De az alkony üszköt vet fejére

S ollyan, mintha égne s folyna vére.

6 

Másfelől a Tisza tulsó partján

Mogyoró- s rekettye-bokrok tarkán

Köztük egy csak a nyilás, azon át

Látni távol kis falucska tornyát.

7 

Boldog órák szép emlékeképen

Rózsafelhők úsztak át az égen,

Legmesszebbről rám merengve néztek

Ködön át a mármarosi bérczek.

8 

Semmi zaj az ünnepélyes csendbe’

Egy madár csak néha füttyentett be.

Nagy távolban a malom zugása

Csak ollyan volt, mint szunyog dongása

9 

Túlnan velem átellenben épen,

Pórmenyecske jött. Korsó kezében,

Korsóját mig telemeritette,

Rám nézett át; aztán ment sietve.

10 

Ollyan némán, mozdulatlan álltam,

Mintha gyökeret vert volna lábam.

Lelkem édes mély mámorba szédült.

A természet örök szépségétül.

11 

Oh természet, óh dicső természet!

Melly nyelv merne versenyezni véled?

Milly nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz,

Annál többet, annál szebbet mondasz. –

12 

Késő éjjel értem a tanyára.

Friss gyümölcsből készült vacsorára:

Társaimmal hosszan beszélgettünk,

Lobogott a rőzse-láng mellettünk.

13 

Többek közt szóltam én hozzájok:

„Szegény Tisza, miért is bántjátok?

Annyi roszat kiabáltok róla

S ő a föld legjámborabb folyója.”

14 

Pár nap mulva fél szendergésemből

Félrevert harang zugása vert föl.

Jön az árviz! jön az árviz! hangzék,

S tengert láttam, a hogy kitekinték.

15 

Mint az őrült, ki letépte lánczát

Vágtatott a Tisza a rónán át

Zúgva, bőgve törte át a gátot,

Elakarta nyelni a világot!

Forrás: Vasárnapi Ujság 1. évf. 4. sz. (1854. márczius 26.)