Arany János: A bajusz*

A fiatal Arany János Barabás Miklós metszetén 

Forrás: huszadikszazad.hu

Volt egy falu – nem tudom hol,

Abba lakott – mondjam-e ki?

Se bajusza se szakálla,

Egy szőrszálla,

Sem volt neki;

Annálfogva helységében

Nem is hitták egyéb néven:

Kopaszszáju Szűcs György bátya;

E volt az ő titulája.

No mert (közbe légyen mondva)

Azt az egyet meg kell adni,

Hogy a Szűcs György falujában

Könnyü volt eligazodni;

Mivel ottan minden ember

Névhez jutott olcsó szerrel,

Azonfelül mit az apja

Adott neki, meg a papja.

Nem tudom, ha más vidéken

Megvan-e szép szokás,

Nem tudom; de nagy kár lenne

Ha divatból úgy kimenne

Mint például, hogy többet ne

Mondjak …. a káromkodás.

Egyébiránt Szűcs György gazda

Semmit is el nem mulaszta,

Hogy bajuszát megnövelje,

Meglévén …. a puszta helye,

Kente-fente ő azt írral,

Kigyóhájjal, medvezsírral,

Ebkaporral, kutyatéjjel; –

Meg is nőtt az minden éjjel

– Tudniillik álmában;

S ha felébredt nagy örömmel

Tapogatta hiában!

A mi pedig Szűcs György gazdát

Máskülönben illeti:

Nem bolond ember volt ám ő:

Ládájába’ pénz egy bögre,

Azonkivül juha ökre

És szamara volt neki.

Sőt az is szent, hogy már régen

Ott ülne a birószéken,

Hasa, hája, kék nadrága….

Minden kész e meltóságra:

De mit ér, ha nincs bajusz!

Illy anyám-asszonyos képpel

Sohsem választá a nép el;

Szavazott rá tíz, vagy húsz.

Oh ti kiket a természet

Bajusz-áldással tetézett!

Ti nem is gondolhatjátok,

A csupasz száj milly nagy átok!

Ti, midőn a szúrós serte

Sima állotok kiverte,

Minden szentet sorba szedtek

S a beretvától sziszegtek!

Ti, ha egyszer, hébe-korba

Beleér levesbe, borba

Szegény ártatlan bajusz; vagy

Télen át rá jégcsap, zúz fagy:

Már az ollyan nagy sor nektek!

Már ollót mit emlegettek,

Nem tudván, e szőr milly drága,

Becsesb a drága gyöngynél:

E hiányzott csak Szűcs Györgynél,

S lám! hiányzott boldogsága.

Milly irígyen nézte másnak,

A legutolsó kapásnak.

Hogy mohos a szája-széle:

Bezzeg, cserélt volna véle!

De mi haszna! mind hiába!

Nincs orvosság patikába,

Széles mezőn, drága kertben,

Vagy más helyen,

A mi néki szőrt neveljen!

S már a bajszot úgy gyülölte

Hogy legott a méreg ölte,

Látva, hogy nő más embernek,

Vagy korommal fest a gyermek;

Sőt csupán azért, a macskát

Sem tűrhette udvarában,

S bajuszt kapván áldott nője,

Elkergette vén korában.

 

Történt hogy oláh czigányok

(Tudvalévő nagy zsiványok)

Kóborlának a vidéken,

S megszálltak a faluvégen.

Nosza mindgyárt sátort ütnek,

Tüzet rakva főznek sütnek;

Meghíják a rokonságot,

A helybeli czigányságot,

És ezeket tőrül-hegyre

Kivallatják mindenképen:

Mi van, hogy van a helységben?

S a hallottat szedik begyre,

Épen, mint a jó vezér,

Ha az ellenséghez ér,

Minden bokrot és fatörzsöt,

Minden zegzugot kikémel;

Lassan mozdul seregével,

üld vigyázót, előörsöt, Puhatolja merre gyengébb,

Hol erősebb az ellenség;

Nem siet, de csupa szem-fül,

S mikor aztán ütközetre

Megy a dolog, gyors a tettre:

Veri a vasat mig meg nem hül.

Nem különben a bölcs vajda

Hadi-tervet kohol mindjárt:

Nincsen egy ház, nincs egy pajta,

Hogy ne tudná csínja-bínját:

Hol lakik dús özvegy asszony,

Kit jó móddal megkopasszon?

Mellyik háznál van eladó,

Sári, Panni, Zsuzsi, Kató,

Ki legény után bolondul?

mert az a jövendőlést

Megfizeti ám bolondul!

Kinek esett holmi kára

S van szüksége prófétára,

Hogy nyomába ne jöhessen,

Sőt, a mi több ráfizessen?

Ki szeretne gazdagodni,

Könnyü módon pénzhez jutni:

Ásni, onnan hova nem tett,

Vagy, ha tett is, a letett kincs

Időközben elszelentett?

Mind ez a vén vajda gondja,

Ki nem adná egy vak lóért,

Hogy a magyar kész bolondja.

Nem kerülte ki figyelmét

Szűcs György uram nyavalyája;

Gondolván, hogy ő kigyelmét

Egy kissé megberetválja.

Nem kell ahhoz néki szappan,

A nélkül is mester abban:

Szőrmentébe, vagy viszára

Beretválni nincsen párja.

Kivált mostan az idő

S alkalom olly kedvező:

Ripeg-ropog

A sarló-fog,

Munkától ég a mező;

Nincsen otthon

Csak az asszony,

Hogy megfőzzön,

Vagy dagaszszon;

Vagyha néhol egy beteg

Szalma-ágyon fentereg;

Vagy a seprü, házőrzőnek

Felállitva, küszöbre;

De ha isten meg nem őrzi,

Ott lehet az örökre.

Egyedül van Szűcs György gazda,

Egy lélek sincs udvarában:

Hát im a furfangos vajda

Beköszönt a pitvarában.

„Ej no, gazd uram, a kőbe!

Mi dolog az, hogy kigyelmed

Bajuszát levágja tőbe?

Magyar ember-e kigyelmed?”

Millyen szemmel nézett rája

Szűcs György gazda, képzelhetni:

A vasvillát sem lehetne

Mérgesebben odavetni;

De a czigány győzte szóval,

Hizelgővel, úsztatóval:

Mig György el nem panaszolta

Hogy áll a dolog mivolta.

„Szent Pilátes! minő szégyen!

Hát miért nem mondta régen?

Sohasem volt? nem is termett?

Hát miért nem mondta kelmed?

Nagy bajusza volna régen:

Hisz ez az én mesterségem!”

Megörűle György a szónak,

Hogy bajusza lesz maholnap,

S mintha nőne a szép sörte,

Már a helyét is pödörte.

Sonka, sódar,

Füstös oldal,

Liszt, szalonna,

Főzelék,

Van elég;

Ráadásul jó ozsonna,

S valamit a vajda kére

Megalkudva, megigérve.

Nosza, tüzet rak legottan,

Lohog a láng, bőg a katlan,

Száll a szikra, fojt a füst,

Fő a fürdő, forr az üst,

Benne mindenféle gyim-gyom,

Holmi gizgaz, holmi ringy-rongy,

A mi úton, útfélen

Elhányódik vagy terem.

E bűbájos fördőlében

Nő meg a György bajsza szépen;

S ha hibáznék egy kicsi:

A babona ráviszi.

Kész immár a bornyomó kád,

Szűcs György, jó remény fejébe

Nyakig ül a szennyes lébe,

Istennek ajánlva dolgát.

A czigány sereg azonban

Beszivárog alattomban;

Jön előbb egy, aztán kettő,

Mintha csakugy történetből:

Szerencsére a vajdának

Épen jó hogy bebotlának!

Egy tüzet rak, más vizet mer,

Másik fát hoz …. kell az ember:

Ugy szaladnak, ugy segitnek!

Dolgot át a vajda mindnek.

Hogy pedig a hasznos pára

Szűcs uram fejét megjárja:

Elővesznek egy nagy ponyvát,

És a fürdő kádra vonják;

S a kád mellett körbe-körbe

Táncz kezdődik, fürge, pörge;

Kalapácstól dong a donga;

„Tiktak, tiktak” foly a munka;

S egy büvös dal

Ümmög halkkal:

„Bajusza lesz Szűcs Györgynek,

Igen biz a szegénynek.”

S mig a ponyvát sietősen

Jó erősen

Apró szeggel odaszegzi,

A czigányhad ujra kezdi:

„Bajusza van Szűcs Györgynek:

Ne irigyeld szegénynek!”

Ez alatt a pénzes bögre

Búcsujárni ment örökre;

Követé a füstös oldal

A szalonnal, meg a sódar,

Az ágynémü, fehérnémü,

A vasféle és a rézmű;

Szóval a mi könnyen mozdult,

Lábra kelvén, mind elpusztult:

Mert a gazda – „tiktak, tiktak” –

Nem hallá hogy zárat nyitnak.

Meddig üle György a kádban

Lepedővel leszögezve?

Nincs megirva krónikámban:

Csak annyi van följegyezve,

Hogy, mihelyt szabadba lépe,

Tükröt vévén a kezébe,

Hogy bajuszát kisodorja:

Nem tehette, mert nincsen mit,

mert bajusza nem nőtt semmit:

De igen a füle s orra!

(*Ezen gyönyörüséges szép bajuszt, egy nehány nap előtt született ifjutól, a „PROTESTANS NAPTÁR”-tól kölcsönöztük, s azon reménynyel mutatjuk be t. olvasóinknak, hogy a ki végig olvassa e jeles költeményt, bár nincs aláirva, menten kitalálja a jeles szerző nevét, kinek szép tömött kajla bajszát már rajzban is láthatta a „Vasárnapi Ujság” képei között. 8.)

Forrás: Vasárnapi Ujság 1. évf. 38. sz. (1854. november 19.)