 |
| A meseíró – ahogy a Nürnbergi krónika elképzeli |
Fédrus
után szabadon forditá s előfizetés utján közrebocsátá Komáromi Károly.
Debreczenben 1854. Ára 24 kr. ezüstben.
Azon
régi, régi elismert becsű és százféleképen utánozott, változtatott mesécskék,
mellyekre, kik diák iskolát jártak, mindig örömmel emlékezhetnek vissza. Igaz,
ép életbölcseség rejlik bennök s örömmel látjuk, hogy szerző azokat a nép
számára is iparkodott áltdolgozni. Mennyire sikerült ez neki, annak
megitéléséről közöljük a következő 8. számu mesét.
Oroszlán
és szamár, vadászaton.
Kis
gyávalétére dicsekedik fennyen,
A
tudatlanokat megcsalhatja könnyen:
De
az avatottak őt csak kinevetik,
Miként
e mesében mindjárt következik.
Egykor
az oroszlán a szamárnak monda:
Gyere
pajtás! menjünk együtt vadászatra.
S
gondolván hogy ekkép inkább sikert arat,
Zöldággal
befedte a méla szamarat;
Intvén,
hogy szokatlan hangjával riaszsza
A
nyugvó vadakat, s ő meg elfogdossa.
Most
a füles ordit egész erejével,
S
az erdők vadait rémként riasztja fel;
Melyek
mig féltökben járt utat keresnek,
Az
oroszlán által földhöz verdestetnek. …
Ez
midőn kifáradt már az öldöklésben,
Hivá
a szamarat, s szólt hozzá ekképen:
Elég
lesz már csacsi, hagyj fel a bőgéssel!
S
a szamár előáll nagy pöffeszkedéssel;
S
mond: nemde, barátom, derék hang az enyém?
Derék
bizony – mond ez – mert ha nem ismerném
Fajtádat,
magadat, és gyáva lelkedet:
Engem
is űzne most tőled a rettenet.
A
munkácska „Vörösmarty Mihály” hazánk első koszorus költőjének stb.” van ajánlva
a forditó által.*)
(*A
t. forditó kérdésére megjegyezzük, hogy Vörösmarty ur fájdlaom, nem Pesten,
hanem Fehérmegyében Baracskán lakik. Szerk.)
Forrás: Vasárnapi
Ujság 1. évf. 24. sz. (1854. augusztus 13.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése