Jókai Mór: Hinni és nem hinni (elbeszélés)

Jókai Mór kb. 1890-ben - Forrás: wikimedia.org

Mit ér abban válogatni, hogy mit higyjünk és mit ne higyjünk? Mit ér az imádság jó tett nélkül. A puszta szótól senki sem üdvözül, és tudatlansága miatt senki el nem kárhozik.

Ezt tartsátok meg, hogy a hit, szeretet nélkül, megholt állat, mielőtt e kis elbeszélés olvasásához fognátok, melly bár egy kissé nevettetésre van szánva, de tanuság vagyon annak mélyén.

Élt, de még most is él a Tisza két partján egy hires nevezetes család, mellynek minthogy nem akarom valódi nevét kitenni, nevezzük azt Nemesházynak.

Még a tizenhetedik század közepén szakadás történt ezen jelen nemzetségben, ollyan formán, hogy az akkori országos zavarok között egyike a Nemesházy ősöknek kivándorolván Erdélybe, ott felvette a reformata hitet, – a többiek katholikusok voltak, – s később helyreállván a békesség, ő is visszatért jószágára, de azután is református maradt.

Ezentul örökös volt a villongás a két külön templomba járó családág között, melly firól fira adatott át, és soha sem tudtak kibékülni egymással.

A mellett mindenféle praktikát elkövettek, hogy egymást saját hitökre téritsék. A katholikus hitet követő családból nagy hatalmas férfiak támadtak, zászlós urak, prépostok, czimzetes püspökök, kik nagyszerü kecsegtető ösztöndijakat alapitványoztak azon Nemesházyak részére, kik a katholika hiten vannak, vagy arra áttérnek; viszont a reformatus család tekintélyes férfiai, kik közé nem egy alispánt, főkuratort, sőt még egy superintendenst is lehetne számitani, hasonlóul mindent elkövetének, hogy a rokonság téveteg juhait magokhoz téritsék. A számos és elterjedt kettős családban akadt is egyszer másszor vagy egyik, vagy másik oldalon egy-egy kevésbé szilárd tag, ki elhagyta apái hitét, s nagybátyjaiéra tért át: a min azután a millyen nagy volt az öröm és diadal az egyik részen, olly nagy volt a harag és elkeseredés a másikon.

Ez a harcz pedig folyt ivadékról ivadékra. A két osztályos rokon-család egyikének jószága a Tisza jobb partján, másiké a balparton volt, s minthogy időjártával a család nagyon elszaporodott, a jószág sok apró részre eloszlott, egyik vagy másik azután vagy eladósodott, vagy elprédálta vagyonát, s kénytelenné lett birtokát eladni. Illyenkor azután a két családág egész hadjáratokat folytatott egymással, nehogy vagy a reformatus család vehessen meg egy talpalatnyit a katholikus ág jószágai közepében, vagy ez amazéban, s lettek belőle a sok ősiségi, zálogjogi, elsőbbségi, ujra osztozási, cserélési, s más efféle pörök, a mik időjártával markális, violentialis, repositionalis, kriminális s más efféle-ális pörökkel szaporodva egész asztagokká nőttek a családi levéltárakban, és egynek sem szakadt soha vége.

Már ebben a században történt, hogy Nemesházy Kálmán ifju juratus korában megismerkedék Pesten ugyancsak Nemesházy családból való Erzsébet nevü leánynyal, ki akkor itt nevelőben volt. Valami házi mulatság alkalmával látták meg egymást, s megtetszettek egymásnak.

Ugy hiszem igazuk is volt. A ki azon időbeli arczképeiket látta a Nemesházy kastélyokban, Kálmánt asztrakán prémes fekete mentében, kondor fekete hajjal, pörge bajusszal, gömbölyü teli orczával, és Erzsébetet, pásztor leánynak öltözve, hóna alatt átkötött piros övvel, melly fiatal keble szelid domborulásait még jobban kitünteté, s a lefelé omló szép szőke hajfürtökkel, s szelid buzavirágszinü szemeivel, lehetetlen, hogy át ne lássa, miszerint ahoz bizony nem sok biztatás kellett, hogy két illyen fiatal ember egymásba bele szeressen, kivált, mikor azt előre tudták, hogy nekik némileg kötelességük is egymást szeretni, mert mindketten Nemesházyak, bárha távoli is a rokonság.

Arra természetesen egyiknek sem volt gondja, hogy ki miféle hiten van? Az illyen fiatal emberek egészen más dolgokról katechizálják egymást, s hamar tulteszik magukat mindenféle dogmán. Mire Pestről haza kellett menniök, egyik is ollyan szerelmes volt, mint a másik, s odahaza, mihelyt alkalmuk nyilt, tudaták azt szülőikkel.

No iszen lett ebből szép történet. Kálmán szülői reformátusok voltak, Erzsébeté katholikusok. Mind a két család ellene szegült e szövetségnek, mellyhez hasonló hallatlan volt még a két rokonság krónikáiban, kik egymást ez ideig csak gyülölni tudták, s fiaikat és leányaikat a gyülöletben nevelték fel szépen.

Elébb kiakarták őket tagadni mindkét félről, de hogy a fiatalok a Tiszába ugrást kezdték emlegetni, mégis meggondolta magát mind a két fél, s inkább hasznot akart huzni ez esetből, hogy sem kárt, s azt határozá el, hogy no hát, ha ollyan nagyon szereti gyermekét az a másik, hát bizonyitsa be; térjen át az ő hitére.

Mindkét félnek érdekében állván, szerelemből missionariusokká lettek, s ki mi jót tudott saját hitéről, azt a másiknak szivébe oltogatá, ugy hogy mikor a két szerelmes egy-egy boldog órát tölthetett egymással, nem különben beszélének azalatt, mint ha a tridenti zsinatban értekeznének a hussziták paragraphusairól.

Eldicsérték egymás papjait, megismerteték a szép imákat, szép ünnepi szónoklatokat, miket azok mindkét részről tartanak, és a miben mindkettőnek igazuk volt.

Végre is a szerelem sokat tehet.

Mikor az ember nagyon szerelmes, még a pokolban sem igen válogat, nem hogy még a mennyországban, s ha néha e tárgy felett kissé csipősebb szóváltások történtek is a szerető felek között, az „osculum pacis” (a béke csókja) ismét rendbe hozott mindent, melly mint tudjuk azon egy különös pont, mellynek érvényességet semmiféle schisma (hitszakadás) sem vetette el, s mellyben orthodoxusok és reformatorok egyaránt örömest találkoznak.

Erzsike annyira haladt már, hogy egy vasárnapon a kálvinista tisztelet prédikácziójára is elment, s megvallá, hogy az igen szép volna, csak ollyan hosszu ne volna. Kálmán viszont péntek napon ebédre maradt Erzsike szüleinél, s elismeré, hogy vannak ételek, mellyek vajjal is igen jók, s biz ő – Erzsikéje kedvéért – nem csak bőjtölni, de még koplalni is kész volna; – a mi két különböző dolog.

Illyenformán szépen közeledének az ifjak egymáshoz, kölcsönösen átjárták látogatni egymás szülőihez, rokonaihoz, kik nagy örömben kezdének már lenni a felett, hogy családjaik illyen szépen közelednek egymáshoz, s mindegyik előre dicsekedett a hóditással, mellyet közel gondolt lenni. A midőn tehát egy napon Kálmán atyja Egerből kap egy levelet fiától, mellyben azt tudtára adja, miszerint ő részint az igaz hit tanai által meggyőzetve, részint szerelme által indittatva, az alólirt napon a római szentegyház hivei közé tére át.

Ugyanazon a napon Erzsike apja Egerben kap levelet a leányától Debreczenből, mellyben az tudtára adja, miszerint ő egyfelől meggyőződését követve, másfelől Kálmán iránti szerelemből e mai napon, kitöltvén a hatheti vizsgálatot, a reformatus hitre tére át.

E szerint megint ott voltak, a hol az előtt, csakhogy megforditva. A szülők végre is kénytelenek voltak beleegyezni a házasságba, a mi nem sokára megis történt, s mint tudjuk, nem volt Isten áldása nélkül.

Tanuság pedig ebből az: hogy hit dolgairól vitatkozni nem laikus embernek való. Minden hit jó, csak megtartsátok, s legyen mindenki tisztelettel a másé iránt. A teremtő egyik embernek is ollyan édes atyja, mint a másiknak, s nem elég, hogy valaki azt mondja: „uram, uram!” hanem szükséges, hogy szivében szeretet legyen, melly nélkül a hit megholt állat.

Forrás: Vasárnapi Ujság 1. évf. 7. sz. (1854. április 16.)