Vajda János fiatalkori képe. Forrás: wikimedia.org.
Győzedelmi
zajjal, fénynyel
Viszi
a szép Thurzó Annát
Boldog
vőlegény Balassa,
–
El is űlte lakodalmát.
Mint
a vőlegény ohajtá,
Gyors,
rövid lett a vigalom;
Éjfél
tájban a czigány is
Elakadt
már a czimbalmon.
A
vendégek elrobogtak,
Elfeküdtek
a cselédek,
Ős
szokáshoz és urához
Hiven
– valamennyi részeg.
Részeg
a vár ura is tán –
Szeme
ugy ragyog, világol
És
a nyelve olly nehéz lett –
Leirhatlan
boldogságtól!
Titoksejtő
csendes éjjel
Ereszkedik
le a várra;
Még
a halk szellő is elbujt
–
Mintha valamire várna….
Hallani
tán a gyönyörrel
Megtelt
szivek dobbanását?
Tündér
arczu szép menyasszony
Első
csókja csattanását….
Meg
is hallaná pediglen,
Olly
döbbentő csöndesség lett, –
Röpülése
halik ördög –
Pillangónak
– denevérnek.
Közbeközbe
hallik egy egy
Ittas
alvó horkantása, –
Most
elalszik az utolsó
Világ
a vár ablakában.
Ki
oltotta el? – talán a
Szép
menyasszony halk sóhajja,
Mellyért
egy bús sejtelemtől
Bántva
sohajtott el Anna? …
–
Irigyeddé lett a végzet,
Jó
Balassa, jaj neked már!
Fuss,
tagadd meg a gyönyört, mert
Kész
halál az, a mi rád vár!
Elárult
a sötét éjjel,
Melly
ellenségid takarja;
Háborodva
kel föl a szél
S
viszi a lángot magasra.
Saját
szived is elárult,
Mert
dobog ugy hogy nem hallod,
Két
ezernyi támadó had,
Döngeti
a kapud, ajtód…?
Ég
a váralj, föl van gyujtva,
Már
a kaput ostromolják;
Elviszik
majd szép arádat,
Még
mielőtt megcsókolnád….
Két
ezer jancsár s lovas had
Jött
el érte Esztergomból,
Hogy
ha kedvesb életed, hát
Mondj
le szép menyasszonyodról.
Lásd,
hogy halványulnak a kéj
Lángra
vágyott piros ajkak
Hallod
a fájó sohajtást:
„Ez
hát sorsa a magyarnak!
„Magyar
hölgy hát nem lehet már
Nője
a magyar vitéznek!
Vagy
különben mit jelentsen
Ez
a gyászos, szörnyű végzet:
Még
alig telt párszor a hold,
Első
férjem, hős Cseh Gábor
Alig
mondta az igent el,
Halni
szállt le az oltárról!
Jaj
azoknak, kik ez átkos
Földön
látnak napvilágot,
Nem
telik le a magyarról
Soha
a nagy régi átok….
–
Hol a kard, menj halni véle,
De
előbb üsd a szivembe,
Látom,
Isten s végezéstől
Átkozott
annak szerelme!” –
Fájóbban
minden kinoknál
Igy
panaszlott Thurzó Anna
Szive
jobban megfájdult rá
S
szinte meghasadt miatta!
Mély
hangján a fájdalomnak
Szólt
Balassa! „mért bántottad
Szent
sebeit egy örökölt
Régi
haza fájdalomnak?…
Ha
menyasszonyát kell védni, –
E
szegény beteg hazának,
Sebeire
emlékezni
Nincs
szüksége Balassának.
Magyar
leánynak születni
Nagy
dicsőség – érdemeld meg;
A
veszélylyel te ne gondolj,
Csak
azt mond nekem „szeretlek.”
–
Thurzó Anna lelkesülve
Csókod
ad rá válaszképen;
Hősi
bátorság villámlik
Balassa
Menyhárt szemében.
S
kardot rántva, ugy a hogy volt
Hajadonfő,
öltözetlen
Rohan
a vár kapujára
Hová
épen hág az ellen.
Kiriglár
bég épen akkor
Tolta
föl fejét előre,
Az
aztán a teste nélkül
Hamar
is leért a földre;
Többi
része pedig ülve
Ott
maradt a vár bástyáján
Mintha
segitségre hina
Hébehóba
egyet vágván….
Hanem
azt a támadó had
Okosabban
magyarázta;
–
Vissza innen! hogy ha kedves
Az
isten szép napvilága
Ezenközben
lóra pattan
Menyhért
és dörgő szavára
A
fölébredt mámort vesztett
Őrsereg
is megy utána.
És
a meddig Léva égő
Házai
világot vetnek,
Megy
nyomába öldökölve
A
bomlott futó seregnek.
De
a midőn hadakozva
Leérnek
a sík mezőre
S
a százszorta nagyobb ellen
Kivehető
lett előtte:
Saját
vakmerőségétől
Elrémülve,
álmélkodva
Leereszti
véres kardját,
Népét
vissza parancsolja.
„Hogy
szaladnak a bolondok”
–
Mosolyogva mond magában –
Meg
ne tudják hányan voltunk”
S
vissza nyargal lóhalálában; –
Nyargal
vissza, vad zaját nem
Hallja
már a harczmezőnek:
Dobogó
szivéhez ujra
Édes
ábrándok szegődnek,
Hasad
a hajnal keletnek,
Fölkel
a menyasszony ágyról
Thurzó
Anna és remegve
Néz
ki a vár ablakából.
Sovár
szeme Balassáját
Keresi,
de nem találja,….
Fekete
volt hogy elment, s most
Fehér
hab a paripája.
És
gyólcsinge, melly fehérlett
Most
piroslik a sok vértől –
„Ne
ijedt meg – szól Balassa
Egy
csöpp sincs rajt az enyémből!….
Forrás: Vasárnapi
Ujság 1. évf. 8. sz. (1854. április 23.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése