2015. máj. 15.

Tóth Kálmán: Családi élet





Annyit gondolok rád, hogy szinte azt hiszem:
Benned vagyok, élek
Te szép szivárványa a borús világnak
Szép családi élet!
Te enyhitő árnyék, te jó hüvös forrás
Az élet mezején,
Hova a sziv, miként a megsebzett szarvas
Magát gyógyitni mén.

…. Karjaim közt fekszik az én kis szeretőm,
S most már feleségem –
A boldogság könye tündöklik, és reszket
Szelid kék szemében.
Lecsókolnám e könyt – mert hisz a köny csak köny,
De olly szép azt látnom:
Olly szép, mintha látnék ragyogó harmatot
A buzavirágon.

Beszélgetünk arról: mint szeretjük egymást,
Milly nagyon, végtelen!
Hogy mikor meghalunk, uj szerelemcsillag
Kel majd az egeken.
Szebb mint a mostani; sokkal tündöklőbb lesz
Attól az égi bolt,
A mi lelkünk lesz az uj szerelemcsillag,
S örökön égni fog.

… . Elmult már néhány év, és én atya vagyok,
Im, itt van gyermekem;
Miként lengő virág a gyümölcsöző fán
Ugy játszik térdemen.
S ártatlan ajakkal mond egy megtanult szót,
Nem szülői nevét,
Kit jobban szeressen, nemzete nevére
Tanitám meg elébb.

Most egy aranygyürü ragyog lakásomban,
A barátság köre,
Szép gyönyörü gyürü, hanem még ennek is
Nőm a legszebb köve.
Szavai mindenkit a csodálkozásnak
Csendébe ragadnak:
Hogy is lehet olly sas, napba járó lelke
A szelid galambnak.

És … de ez mind álom édes, meleg őszről
Puszta, hideg télen,
A világ vihara havat szór szemembe,
S ébren vagyok, ébren.
Nem látva körültem egyetlen egy lelket
Senkit a világon
Csak a véghetetlen havas sivatagot,
Az én árvaságom.

S az álmodott képek elérhetlen messze
Ott lengnek előttem,
Miként télen a nap gunyolódó fénynyel,
Homályos felhőkben.
Oh olly szép álmokat a gunyos sors csupán
Azért adott nekem:
Hogy aztán a való annál szomorúabb,
Annál fájóbb legyen.

Forrás: Vasárnapi Ujság 1. évf. 25. sz. (1854. augusztus 20.)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése