Debreczeni Márton
Forrás:wikipedia.org
Egy
tudományos férfiu vala a Vasárnapi Ujság egyik közelebbi számában felemlitve,
és ez Debreczeni Márton, a Kiovi csata irója. Sok ezeren születünk, s futjuk
meg, kisebb s nagyobb körü pályánkat, mig egy egy illy magas tehetséget,
csillám, sőt hirnélküli eredmény dús tevékenységü, a porból fényes állásra
emelkedett igénytelen, tiszta jellemü embert mutathatunk fel.
Felhiva
érzem magam e férfiu életének bővebb ismertetését adni, én ki tő szomszédja
vagyok azon kisded egyszerü falusi laknak, melyben ő napvilágot látott, kit
azon mezőnek áldása táplál, mellyen a hajdan jelentéstelen kis Marczi szük
vagyonu apjának bár borjucskáját furulyálva legelteté, s kit naponta azon
harang hiv az imaházba, mellynek tengelye, nekie, mint kevés felügyeletben
részesült utcza-gyermeknek, elszakitá jobb keze hüvelykujját; azon kéznek,
melly később az „Aglaja” czimü erdélyi Zsebkönyvben olly költői ihletetséggel
irá le a „Hajót” Schiller harangja mintájára, s mellynek tán akkori müve a
Kiovi csata is. – Én, ki gyakran látom az anyakönyvben az ő születése napját, s
ki abba szomoruan jegyzém fel halála óráját is, elmerengve, mint üstökös
futásán, rövid de szép, keserédes pályáján emléke iránti kegyelettel teszem e
szent kötelességet.
Született
Debreczeni Márton Erdélyben, Kolozsvmegye felső kerületében, Magyar Gyerő
Monostor helységében 1802-ben januar 26-án. Tanulását kezdette e helység
iskolájában, folytatta az 1813-dik évben a kolozsvári helv. hitü kollegiumban,
hova vele rokoni egybeköttetésben levő, akkor ottan már felsőbb tudományokat
hallgatott Ignácz Márton által vitetvén be, ennek vezetése alatt izlelte meg a
tudományokat, honnan fejlődött ki későbbi magas, s minden tudományokat felölelő
szellemi tehetsége. Deákságot ért a kollegiumi akkori szokás szerint 1818-ban,
a philosophiai, törvény és hittani tudományokat bevégezve, 1824-ben felment
azon évben a selmeczi bányászi akademiába, és ottan a bányászati tant két év
alatt az ő kitünő észtehetségénél fogva elvégezte, holott pedig azon
tudományokat 3–4 évek alatt kell vala elvégeznie, sőt a második évben bizonyos
tudományokban vezetőnek volt kinevezve.
Elvégezvén
a bányászati tant 1827-ben a radnai bányászati hivatalhoz alkalmaztatott, hol
párosult nejével Lahner Terézzel. Innen áttétetett Csertészre ugyancsak a
bányahivatalhoz, honnan nem sokára a zalathnai bányászati olvasztó-hivatalhoz
kohók inspectorának neveztetett ki. Ezen hivatalában tüntette ki a gépészetbeni
ritka észtehetségét, hol egy olly fúvó-gépet talált fel, melly által a cs. k.
kincstárnak több ezerekre menő költsége megkiméltetett, mellyért fizetésén
kivül is megjutalmaztatott. Ezen szolgálatban a kir. kincstárra nézve hasznosan
munkálódván, kevés évek mulva a zalathnai cs. kir. bányászati uradalom
főigazgatójává neveztetett ki. Ezen állomásában is mindenek tiszteletét, és a
legfelsőbb hivatalnokok, különösen birodalmi bányászati legfőbb felügyelő
herczeg Lobkovicz pártfogását kiérdemelvén, nem sokára N.-Szebenbe a királyi
kincstári tanács mellé, elébb bányászati tárgyak előadójának, később valóságos
kincstári tanácsosnak neveztetett ki.
De
Debreczeni Márton érdemei nemcsak a hivatali pályán ismertettek el, az 1842-dik
évben Kolozsvárt tartatott országgyülés karai és rendei sok oldalu érdemeit
méltányolva, egy szivvel és közmegegyezéssel az ország nemesei sorába beigtatni
elhatározták. – A derék férfiu ezen szép kitüntetést soha sem nem kérte sem nem
kereste, s ugy tekinthetné azt, mint tehetségei közelismerését.
Végre
az 1848-ik évben mint Erdélyben a legelső különös észtehetséggel biró kamarai
egyéniség, az akkor bonyolodó Magyarország financziáját kezelő ministeriumához
a bányászati osztályban legelső hivatalra alkalmaztatott.
Ezen
rá nézve szokatlan és uj hivatalos pályán érte őt e hazát minden oldalról
meglepett forradalom, s az őtet is ért bánat és fájdalom kiszenvedése után,
petrificatioja közben Kolozsvárt 1851-ik év februar hava 18-kán lepte meg
halála, olly szegényül anyagilag, mint gazdagon öntudatban szálla sirjába.
Utolsó évében egy kolozsvári tehetős polgár, Kagelbauer Antal, látá el őt
nagyszámu családjával szállással s halmozá jótékonyságával.
Fölmentetése
halála után nehány napra érkezett le; s nem sokkal azután özvegye megnyerte
nyugdiját.
Tiszta
volt Debreczeni Márton mint a megpróbált arany, mellynek nagy mestere vala. S
nem tudja az ember mit csodáljon benne inkább, a szakértő tudós hivatalnokot,
az embert vagy rokont. Tudománya megmérésére elég e pár szó: ő önerején a
porból tanácsosságig emelkedett, minden utánjárás és tolakodás nélkül.
Mint
ember szerény, alázatos, szüzleányi szemérmü; kinézése mindennapi, öltözéke
egyszerü, társalgása nyájas s megnyerő, melly nekie közszeretetet biztositott.
A nagyok, a kormányzók őt barátjoknak, alattavalói atyjoknak nevezték. Ha most
főhivatalnokok s az ország nagyai karján látád, egy óra mulva az ő karján
láthatád durva, mezei ismerőseit, rokonait.
Igen,
rokonai irányában tünt ki főkép ritka példáju szép lelke. Legtöbbször, kik
porból magasra emelkednek, alatt maradt rokonaikat földi férgeknek nézik,
megvetik, s ha a rokonok czondrája mások előtt selyemszövetü köntösükhez talál
érni, szégyenpirosság futja el arczukat, vagy tán hidegen utasitják el maguktól
el nem ismert véröket. Nem igy tett a mi Debreczeni Mártonunk. Ha szegény sorsu
szülei, vérei s távolabbi rokonai Zalathnán vagy N.-Szebenben meglátogatták,
bemutatta őket fényes vendégeinek, s asztalánál maga mellé ültette. Történt egy
illy alkalommal, midőn rokonai méltóságosozni kezdették, vig kedélylyel
lehordván őket, monda nekiek: én tinektek most is Marczi vagyok.
Illyen
volt Debreczeni Márton, és sok év forog le, mig az ő szép emléke élni fog
Erdély hű fiainak keblében.
Forrás: Vasárnapi
Ujság 1. évf. 12. sz. (1854. május 21.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése