2015. máj. 15.

Hory Farkas: Debreczeni Márton


Debreczeni Márton
Forrás:wikipedia.org




Egy tudományos férfiu vala a Vasárnapi Ujság egyik közelebbi számában felemlitve, és ez Debreczeni Márton, a Kiovi csata irója. Sok ezeren születünk, s futjuk meg, kisebb s nagyobb körü pályánkat, mig egy egy illy magas tehetséget, csillám, sőt hirnélküli eredmény dús tevékenységü, a porból fényes állásra emelkedett igénytelen, tiszta jellemü embert mutathatunk fel.

Felhiva érzem magam e férfiu életének bővebb ismertetését adni, én ki tő szomszédja vagyok azon kisded egyszerü falusi laknak, melyben ő napvilágot látott, kit azon mezőnek áldása táplál, mellyen a hajdan jelentéstelen kis Marczi szük vagyonu apjának bár borjucskáját furulyálva legelteté, s kit naponta azon harang hiv az imaházba, mellynek tengelye, nekie, mint kevés felügyeletben részesült utcza-gyermeknek, elszakitá jobb keze hüvelykujját; azon kéznek, melly később az „Aglaja” czimü erdélyi Zsebkönyvben olly költői ihletetséggel irá le a „Hajót” Schiller harangja mintájára, s mellynek tán akkori müve a Kiovi csata is. – Én, ki gyakran látom az anyakönyvben az ő születése napját, s ki abba szomoruan jegyzém fel halála óráját is, elmerengve, mint üstökös futásán, rövid de szép, keserédes pályáján emléke iránti kegyelettel teszem e szent kötelességet.



Született Debreczeni Márton Erdélyben, Kolozsvmegye felső kerületében, Magyar Gyerő Monostor helységében 1802-ben januar 26-án. Tanulását kezdette e helység iskolájában, folytatta az 1813-dik évben a kolozsvári helv. hitü kollegiumban, hova vele rokoni egybeköttetésben levő, akkor ottan már felsőbb tudományokat hallgatott Ignácz Márton által vitetvén be, ennek vezetése alatt izlelte meg a tudományokat, honnan fejlődött ki későbbi magas, s minden tudományokat felölelő szellemi tehetsége. Deákságot ért a kollegiumi akkori szokás szerint 1818-ban, a philosophiai, törvény és hittani tudományokat bevégezve, 1824-ben felment azon évben a selmeczi bányászi akademiába, és ottan a bányászati tant két év alatt az ő kitünő észtehetségénél fogva elvégezte, holott pedig azon tudományokat 3–4 évek alatt kell vala elvégeznie, sőt a második évben bizonyos tudományokban vezetőnek volt kinevezve.

Elvégezvén a bányászati tant 1827-ben a radnai bányászati hivatalhoz alkalmaztatott, hol párosult nejével Lahner Terézzel. Innen áttétetett Csertészre ugyancsak a bányahivatalhoz, honnan nem sokára a zalathnai bányászati olvasztó-hivatalhoz kohók inspectorának neveztetett ki. Ezen hivatalában tüntette ki a gépészetbeni ritka észtehetségét, hol egy olly fúvó-gépet talált fel, melly által a cs. k. kincstárnak több ezerekre menő költsége megkiméltetett, mellyért fizetésén kivül is megjutalmaztatott. Ezen szolgálatban a kir. kincstárra nézve hasznosan munkálódván, kevés évek mulva a zalathnai cs. kir. bányászati uradalom főigazgatójává neveztetett ki. Ezen állomásában is mindenek tiszteletét, és a legfelsőbb hivatalnokok, különösen birodalmi bányászati legfőbb felügyelő herczeg Lobkovicz pártfogását kiérdemelvén, nem sokára N.-Szebenbe a királyi kincstári tanács mellé, elébb bányászati tárgyak előadójának, később valóságos kincstári tanácsosnak neveztetett ki.

De Debreczeni Márton érdemei nemcsak a hivatali pályán ismertettek el, az 1842-dik évben Kolozsvárt tartatott országgyülés karai és rendei sok oldalu érdemeit méltányolva, egy szivvel és közmegegyezéssel az ország nemesei sorába beigtatni elhatározták. – A derék férfiu ezen szép kitüntetést soha sem nem kérte sem nem kereste, s ugy tekinthetné azt, mint tehetségei közelismerését.

Végre az 1848-ik évben mint Erdélyben a legelső különös észtehetséggel biró kamarai egyéniség, az akkor bonyolodó Magyarország financziáját kezelő ministeriumához a bányászati osztályban legelső hivatalra alkalmaztatott.

Ezen rá nézve szokatlan és uj hivatalos pályán érte őt e hazát minden oldalról meglepett forradalom, s az őtet is ért bánat és fájdalom kiszenvedése után, petrificatioja közben Kolozsvárt 1851-ik év februar hava 18-kán lepte meg halála, olly szegényül anyagilag, mint gazdagon öntudatban szálla sirjába. Utolsó évében egy kolozsvári tehetős polgár, Kagelbauer Antal, látá el őt nagyszámu családjával szállással s halmozá jótékonyságával.

Fölmentetése halála után nehány napra érkezett le; s nem sokkal azután özvegye megnyerte nyugdiját.

Tiszta volt Debreczeni Márton mint a megpróbált arany, mellynek nagy mestere vala. S nem tudja az ember mit csodáljon benne inkább, a szakértő tudós hivatalnokot, az embert vagy rokont. Tudománya megmérésére elég e pár szó: ő önerején a porból tanácsosságig emelkedett, minden utánjárás és tolakodás nélkül.

Mint ember szerény, alázatos, szüzleányi szemérmü; kinézése mindennapi, öltözéke egyszerü, társalgása nyájas s megnyerő, melly nekie közszeretetet biztositott. A nagyok, a kormányzók őt barátjoknak, alattavalói atyjoknak nevezték. Ha most főhivatalnokok s az ország nagyai karján látád, egy óra mulva az ő karján láthatád durva, mezei ismerőseit, rokonait.

Igen, rokonai irányában tünt ki főkép ritka példáju szép lelke. Legtöbbször, kik porból magasra emelkednek, alatt maradt rokonaikat földi férgeknek nézik, megvetik, s ha a rokonok czondrája mások előtt selyemszövetü köntösükhez talál érni, szégyenpirosság futja el arczukat, vagy tán hidegen utasitják el maguktól el nem ismert véröket. Nem igy tett a mi Debreczeni Mártonunk. Ha szegény sorsu szülei, vérei s távolabbi rokonai Zalathnán vagy N.-Szebenben meglátogatták, bemutatta őket fényes vendégeinek, s asztalánál maga mellé ültette. Történt egy illy alkalommal, midőn rokonai méltóságosozni kezdették, vig kedélylyel lehordván őket, monda nekiek: én tinektek most is Marczi vagyok.

Illyen volt Debreczeni Márton, és sok év forog le, mig az ő szép emléke élni fog Erdély hű fiainak keblében.

Forrás: Vasárnapi Ujság 1. évf. 12. sz. (1854. május 21.)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése