Claude Monet: Jean Monet bölcsőjében 1867.
Mint
a halász, ki habbal álmodott,
Fölkel
korán vizsgálni a napot;
Távol,
fiam! sötét felhőkön át
Szép
végzeted, ugy nézi most anyád.
Vajjon
mi sors vár, a földön mi léssz?
Hires
költő, borostyános vitéz?
Addig, szép angyalom,
Szendergj karjaimon.
Azt
mondja e szem: hősnek született.
Mi
büszkén nézem koszorus fejed!
Pályája
a pirosló csata-tér,
Tábornok
lesz, utána hadvezér.
Halld!
szól a kürt: mienk a győzelem!
A
győztes ő, a győztes gyermekem!
Addig, tábornokom,
Szendergj itt karomon!
De
nem, fiam, csendes sors vár reád,
Harcz
közt érted remegne majd anyád.
Hadd
folyni élted szent hajlék alatt,
A
jó Isten viselvén gondodat.
Légy
oltár-szolga, lámpa, melly viraszt,
Ki,
mit mi vétkezünk, eltörli azt.
Addig, szép lévitám,
Szendergj anyád karján!
Nem
Istenem! bocsásd meg bűnömet,
Hogy
vakmerőn kérdém a végzetet.
Nálad
van a szerencse, hír, vagyon,
Válaszsz
sorsot, mig én őt ringatom!
Anyának
a bölcső mellett soha
Nem
kellene csak imádkoznia!
Szendergj, szép angyalom,
Szendergj lágy karomon.
Forrás: Vasárnapi
Ujság 1. évf. 13. sz. (1854. május 28.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése