I.
Te bálba mentél, én rád gondolok:
Az ajkad, édes, kire mosolyog?
A pillantásod, édes, kin veszett?
Kinek kezében van kicsiny kezed?
Veled mulat megannyi idegen,
Ki lett közülök úr a sziveden?
Benn zene szól, mig künn sivít a szél -
Meglelted-e azt, akit keresél?
Legyen megáldva, aki megszeret,
Élessze ujra holt jó kedvedet,
- Duzzadt erőben tartsa isten őt,
Hogy kellemessé tegye a jövőd'.
S h a orra hosszú és a lába görbe,
Ne nézzen akkor sohasem tükörbe,
Zsebébe, mondja Sekszpír, pénzt tegyen,
A homlokán szarvakra hely legyen.
Legyen az orrán arany csiptető,
S fejében mentűl kevesebb velő,
Folyjon vele mindvégig jól a dolgod,
Egyszóval, édes, legyél vele boldog!
II.
Szereti nagysád a nyugalmat?
Nos, éntőlem már nyugton alhat,
Félve ne álljon arra készen,
Hogy magam érte elemésszem.
Kinőttem abból, higgye meg,
Hogy asszony bolondja legyek,
S okos vagyok én arra szörnyen,
Hogy magam' asszonyért megöljem.
A fogam már nem egyre válik -
Eh, egyik olyan, mint a másik.
Ez állandó, az meg szeszélyes,
Ez ártatlan, az meg veszélyes,
De egyben mindannyian egyek:
Hogy kábító gyorsan felednek.
Az ajk, melynek ma csókját ajkad issza,
S a szem, mely tegnap lázban érted égett,
Holnap közönnyel meg sem ismer téged.
Utána nézhetsz kábultan, meredten:
Ez volna az, akit tegnap szerettem?
A büszke termet, mely gőggel haladt ott:
Igaz, hogy tegnap keblemen vonaglott?
De ugy lehet, hogy oszt harmadnapon,
Ha kérem, várom, bántom, faggatom
És a nyelvem elég gyorsan pereg,
A régi szívre ujra rálelek.
Hiába feddsz, meg intesz, angyalom,
Hiába is rólad lemondanom,
Hiába könny, kérés, hűség, erény:
Meg nem halok, mig nem voltál enyém!
Forrás: A Hét 1893., IV. évf.
