Előtted,
kié menny, föld, s a csillagos ég,
Borulok
le forrón szerető szívemmel,
Hozzád
foghatatlan szentséges Istenség!
Emelem
tégedet kereső lelkem fel.
Kinek
mérhetetlen bölcs általlátása
Számtalan
világnak rendelt útat mére,
És
kinek atyai hív gondoskodása
Vigyáz
az egy napot élő férgecskére,
Téged
oh imádott s szeretett jó atyám!
Buzgón
hiszen szívem és örömmel vall szám.
A Te
teremtésed s gyermeked vagyok én
Szentséges
képedre alkottál engem Te!
Boldog
az én lelkem mert Téged megértvén,
Szerető
védelmét benned megismérte;
A mit
hozzád érzek azt szó fel nem éri,
Nagy
uram! hív atyám! alkotó Istenem!
De
mindent átlátó szent szemed isméri,
Hogy
kész vagyok neked áldozni mindenem.
Oh
tekints hát most rám irgalmad szemével.
Midőn
gondolatim hozzád emelem fel.
Minden
szépnek s jónak teremtő kútfeje!
Feléd
törekedik tisztult akaratom,
De ah
igen gyenge lágy szivem ereje
Midőn
el elragad földi indulatom.
Éltessed
jó atyám szent lelked lelkemben,
Hogy
a jót áltlássam s kövessem örömmel;
Légy
gyámol vezérem hánykodó éltemben,
Hogy
jó gazda légyek e földi időmmel,
S
feláldozván képzelt mulandó kényeim,
Az
örökös legyen azok helyett enyim.
Forrás:
Gróf Teleki Ferencz versei, ’s nehány leveléből töredékek – Kiadta Döbrentei
Gábor Budán, a’ Magyar Királyi Egyetem Nyomtatása, 1834.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése