Megyek. S fölálltam. Te visszatoltál.
Megyek, ha az egy szót ki nem mondod.
Nem leszek többé már a bolondod.
Te visszatoltál s elémguggoltál.
Selyemfonállal összekötötted
Egymásra raktad két buta lábam.
Lopva leszállt az est a szobában.
Titkolt mosolylyal ültem fölötted.
S megöltél. Soha ily víg halottat!
Vártam, mint illik, szép haloványon.
S te két széttárt karom a diványon
Fogtad: a támlához szorítottad.
S megfeszítettél. Buksi fejeddel
Mellemnek estél. Sziven csókoltál.
S félig nyílt szemmel, pihegve szóltál:
Az egy szót kérted, nem bánom, vedd el.
*
És aztán szóltál: Jó uram, véged.
- Úgy néztél rám fürkészve, merően. -
Nem futhatsz most már sohase tőlem,
Szabadság vágya bárhogy is éget.
Meg ingerkedtél: Jönnek új álmok.
S jó lenne majd feledni a régit.
Kitárt karokkal, így kell ám végig,
Örökké járnod s nem lehet válnod.
S búgtál: Barátom, biz csunya kép ez.
Aludni is fogsz asszonykád mellett.
S úgy néhanapján fejem a melled
Bárhogy is nyomja: tűrnöd kell, édes...
Forrás: Nyugat 1908. 12-13. sz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése