 |
| Góth Móric 1873-1939 |
Hét kis kép, elszórtan a Műcsarnok mostani kiállításának
kissé kellemetlen Bábelében, egy kedves, finom szemű színlátó embernek kecses
dolgai, melyek kedvenc poétáim csiszolt szonettjeit juttatják eszembe. Az egyik
kép a "Cirkusz". Formátlan nagy sátor, nagy, sötét téren őgyelgő apró
népekkel. A legdiszkrétebb Góth Móricnak most kiállított képei közül, s a
legszomorúbb. Leginkább a hátul elvonuló emeletes ház-sor foglalkoztat.
Szennyes, törődött színek, szomorú ablakocskák, néhány gondos ecsetvonással
megfestve, de a sok apró, vonagló, halk tónusú szín elérzékenyítőn érezteti
velem a minden friss tüzet beteges finomságúvá halványító nedves, közömbös
várost. Groteszk lírai gondolat: éppen a zajos furcsaságú cirkuszi bódé köré
dermeszteni ezt az apró, ténfergő, külön egyéneket alig éreztető görnyedt
népséget s a szomorú, ködbeolvadt gerincű ház-tömböket.
 |
| Góth Sárika arcképe |
A Góth Sárika arcképe
talán legjobban mutatja Góth Móric képeinek azt a jellemvonását, mely, úgy
érzem, minden mostani dolgát egyénien elkülöníti másoktól: a tömör egybekomponálást
s ezen belül a groteszken egymásmellé applikát ellentétes, pointe-szerűen
izgató kis színfoltokat és színvonalakat. A kis leány mögött élénk világosságú
frissen zöld növényzetet látunk, mely előtt a székével s a pihenő lába alatt
terpedő kővel csodás összefoglaltságú, érdekes profilú tömböt alkot a munkája
fölé hajló kis leány. Dús hajában tüzes, apró, egymással feleselő szénamacskák
ragyognak, kis keze egészen összefolyt a tartott gombolyaggal, s a lábacskái
alatt feszülő kő olyan nedves összeolvadásban s mégis eleven külön
valóságokként mutatja színeit, hogy önkénytelenül az effajta kezelés
nagymestere, Liebermann jut eszembe. Gyönyörűek képein a kezek és fejek.
"Rutén paraszt"-jának térde körül lustán összekulcsolódó kezein
néhány merész ecsetvonás erővel érezteti ennek a kézpárnak barna érdességét s
szomorúan kiütődő ereit, "Öreg ember"-ének feje, a szakáll és arc
egybefoglalt foltjaival komoran tárja elénk ennek az alácsukló koponyának
merev, kalapot szembegyűrő, minden hiába fájdalmú fásultságát,
"Csipkeverő"-jének a kis szoba levegőjébe burkolt szelíd öreg arcán
pedig a nyugodt, széles ecsetvonások lágyan sejtetik a nyájas derűt, mely a
napsugárban ragyogó rongyok közt foglalatoskodó egyszerű anyóka csendes világát
betölti. Góth Móricot valahogy "parnassien"-festőnek szeretném
titulálni, nemes, szelíd, szemérmes lelkűnek képzelem s már előre
gyönyörűséggel gondolok az időre, mikor a forduló élet líraibbá, hogy talán
kissé merész szóval mondjam: brutálisabbá teszi s ecsetének már meglévő finom
reszketéseivel többet mutat nemes, szomorú lelkéből.
Forrás: Nyugat 1909. 10-11. sz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése