Ó
fecske, bölcs kis állat, hogy elnézlek, csodállak,
Mikor,
hogy sárbul épült váracskád, fészkedet,
Legyen,
mi összetartsa: te csőrödben szeded
Hozzá,
téglái közzé, a gyönge szalmaszálat.
Ó
asszony, csak ne vess meg sok ócska, semmi-dolgot,
Kapaszkodj
csak beléjök s így léssz vigyázva boldog -
Fészkünk
e szalmaszálak tartják keményen össze:
Örülj,
hogy valakid van, ki egy élten keresztül
Megszabadít
sok apró, kényelmetlen keresztül,
Hogy
van, teszem, ki fátylad a kalapodra kösse,
Ki
nap-nap poharadba tölti a borodat,
Ki,
ha a fejed fáradt, bús-híven borogat
S
hogy van, kinek, ha gondja már torkig tornyosul,
Feje
alá te tolod a karod vánkosul.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése