Szellő se fújt mióta, lám
s letört egy gyenge ág a fán,
a fa hegyén az éjszaka –
ember nem érhetett oda.
Talán egy elkésett madár?
hisz késő éjjel az se jár.
Nem az a három körte-e
- mi rajta csüng – az törte le?
Igen. Oly könnyű a virág,
amit tavasszal nyit az ág,
de nehezedik a teher,
amit a nyár, az ősz nevel.
A kis kocsány hegyén a bog
megnő, ha bele nedv csorog,
és ha csak csöpp is csöppre hull
hajszálcsövön is: nő a súly.
Lám itt a Mérték felborult,
a tiszta Törvény porba hullt,
egyszerre több lett a teher
ágát gyümölcse törte el.
De hát mért nem vigyáz a mag,
mikor friss cserjévé fakad,
miért nem oktatja a fát,
viselje bölcsebben magát…?
Te gyenge ág, ott fenn a fán,
csodállak téged igazán,
Azt hittem, ember ha akad,
ki sokat ad, és megszakad.
Forrás: A kert öröme – 101 vers kertbarátoknak 67-68. old. –
Népművelési Propaganda Iroda 1982.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése