Bork,
az író egy nyári éjszaka ült a kávéházi teraszon és félt önmagától. Minden
szelíd volt körülötte, a mámoros lumpok is más vidéken csoszogtak, itt csönd
volt, a csillagok is alig hunyorogtak, nesztelenség őrizte a kávéházi tájékot.
Bork remegett és nyomkodta a fejét, melyben kuszán kavarogtak a tökéletlen
gondolatok, tompa sejtelmek és végighúzott testén az irtózat, mi fog történni
vele, elveszti önmagát…
Bork
félelmében összekuporodott, behúzódott egészen karosszékébe és kábultan
rámeredt szomszédaira, akik egy asztal körül beszélgettek. Némák voltak. Az
arcuk ráncolódott, grimaszok futkároztak a homlokuktól az állukig és rejtelmes
mozdulatokkal szaggatták a levegőt. Egy kopasz fejű bajusztalan öregember vitte
közülük a szót és az ujjai fürgén csukódtak, nyitódtak, néha a tenyerét
mutogatta és a néma gondolat átfutott a karján is, hadonászott vele. A társai
megfeszülten figyeltek, az arcukon vibrált a mondanivalójuk és többször
fölemelték a kezüket, az ujjaikkal bele-belebökdöstek a levegőbe. Bork csak a
némákat látta, tekintetét nem tudta másfelé fordítani és kitágult szeme előtt
nyugtalanul lejtettek a némák kezei, íveket írtak le karjukkal a levegőben, ám
az izgatott beszéd fölött mozdulatlan volt a vak csönd.
Ekkor
valami csuda történt. Bork a lélegzetét is visszafojtotta és a szíve mélységes
áradással forró hullámokat árasztott a nyaka, a feje felé, a szíve
összedobogott vérének lüktetésével. A némák ahányszor megérintették ujjaikkal a
levegőt, ének szállott el Bork fölött. Finom, fátyolosan búgó dal, mely úszott
Bork felé és suhant, libbent tovább az éjszakában, aztán halk zengése messziről
is visszaszállt. A némák ujjai egymás után rebbentették fel a bűvös dalokat az
éjszaka méhéből, egymáshoz simultak, összefonódtak és titkos melódiák repdesték
körül Borkot, aki lehajtotta fejét az asztalra, gyönyörű enyhülés szállott
meggyötört agyvelejére és felsóhajtott:
-
Az én dalaim…
Bork
a lelkét kereste. Az úton, mely már közel vitte az álmodott célokhoz, egyszer
csak megtorpant és ijedten nézett maga köré, hogy eltévedt. Valami világosodott
az agyában, amit egy életen keresztül öntudatlanul érzett és ráébredt a
tragédiájára, amikor már késő volt. Innentől kereste Bork a lelkét, mely a magányosság
pillanataiban más és másképpen megzengett benne. Bork, a
novellaregény-költemények írója kínlódott a gondolattal, hogy festőnek,
muzsikusnak született és a művészetet megcsalta. Nem tudott dolgozni. Harcolt a betűvel és
alig gördült ki tollából egy és kettő, elébe szálltak, lenyűgözték és Bork
belézuhant tépelődéseibe, melyek aztán a meddő fantáziálás pillanataiban
elhalványodtak, a szelíd érzelmességbe áthajoltak és Bork fáradtan
belémerengett a képzelete előtt ringó látomásokba. A témák, amiket leírni nem
tudott, mint piktúrák elevenedtek meg előtte, a hangulat, mely novellahősök
lelke fölött ült, beleszűrődött az énekbe, ami Bork szívéből fölszállott. Bork
előtt markánsan kirajzolódott eltévelyedése. Mikor írt és érzések kiváltásával
nyűgösködött, a szó hirtelen megszürkült számára, a félben maradt sor rámeredt,
mint vajúdásainak kínzó szimbóluma és a betűk mögül fölcsendültek, előzúgtak,
muzsikás diszharmóniával lappangó torlódó érzései. Máskor tájakon barangolt
képzelete és bíbelődött a plasztikával, hogy mindent elhozzon onnan, ahol
emberei lelki életüket élik. A kifejezés elillant előle, mikor az erdők, mezők
plein-air szépségei eléje szálltak és a színek bőségesen, orgiás skálával
rátűztek képzeletére. érezte a festők koncentrált érzését, hogy piktúrát lát a
milieuk elgondolásánál a napsütötte borongó völgyek, az alkonyatban kigyúló
erdő a rapszodikus vonalakban összeszaladó hegyhátak, a hold elé libbenő
párafátyolok, mint festőtémák lebegnek el előtte. Bork ilyenkor letette a
tollat, a fantomok mélyen beléplántálták vergődő agyába a gondolatot:
-
Bűnhődni fogok, csaltam egy életen keresztül…
Megfeszült
éberséggel figyelte ezután önmagát. Megleste ötleteit, a pillanatban, mikor
fölvetődtek agyában, az érzéseit, mikor átrezdültek a szívén és kegyetlen
önsanyargatással ujjongott megfigyelésein:
-
A festő lelke… a muzsikus énekel…
Egy
nagy üvegházban lakott, szegény emberek palotájában, melyben minél kevesebb a
tégla és minél több az ablak. Egy holdas éjszaka Bork hazafelé ment. Delejes
sápadtság ült a világ fölött és bizonyos, hogy a bajban lévő emberek a szívüket
nézegették a sugaras világításban, nászban találkozott a szerelmi sóhaj, méla
tragédiákba hajolt át a búsongás. Bork ballagott hazafelé és forgatta fejében a
terveket, az írástémákat, melyek halkan, de intenzíven beleringatták a
hangulatba. Meleg nyári szél ingatta körülötte a hársfákat és ami fűszer volt a
lombos fák koronái között, belesodorta a levegőbe. Bork födetlen fővel bandukolt
és közeledett a lakása felé, itt hirtelen megállt, megrémült és fölkiáltott:
-
Jaj itt van…
Az
üvegház elébe állott. A bérpalota formái a fakó világosságban megtompultak, az
egész monstrum kikerekedett, rámeredt Borkra, mint egy rengeteg fej és a sápadt
portré sok sárga szemével fölkandikált a holdba. Bork megrázkódott és a pihenő
örvény új hullámzásba indult agyvelejében. Benn a szobájában megállott, nem
tudott az íróasztaláig menni, ledűlt egy székre és megindult lelkében teljes
zajlással a kísértetjárás. Az üvegház muzsikált. A nyári szél megfújta az égbe
ágaskodó falakat és tompa, fojtott dalok röpködtek az ablakok körül. A szellő
nekizúdult a millió éneknek összebogozta valamennyit és körülhullámoztatta
velük a házat, mely zengett, dalolt a megrémült Bork körül. Az énekek
sokasodtak, külön röpültek, bebújtak az ablakrámákba, az ajtóhasadásokba,
keresztülfúrták magukat a mennyezeten és sípoltak, furulyáztak, keresztülbúgtak
a kulcslyukon is. Bork rettegett és ijesztő gondolatokkal mardosta önmagát:
-
Jönnek a dalok értem, amiket elhagytam… ott szunnyadtak mind a lelkemben, de
megölni akartam őket, de fölébredtek és kicserélik a szívemet… nem fogom tudni,
hogy ki vagyok… Jönnek értem és elviszik a lelkemet, az eszemet, mert csaltam
velük… muzsikus voltam és eltagadtam… a dalok jönnek, keresnek engem…
Bork
résen volt és leste a változást, amikor elveszti önmagát. Nyugtalanságok
tornyosodtak lelkében, a metamorfózis misztériumokat kínált, amiktől iszonyodva
félt és mégis a muzsikás, piktúrás pillanatokban kéjes gyönyörűségekkel
szállották meg hánykódó képzeletét. A kávéházi éjszaka után, mikor már a némák
gesztusai is dalokat kergettek Bork felé, Borkot elutaztatták Pestről, pihenni.
Szigorú orvosok az idegeit kúrálták és fürkészve, buzgalommal hessegették a
zenélő, színeskedő fantomokat, amik Borkkal vele jöttek a fürdőhelyre is. A
tudós kuruzslás azonban hanyatt vágódott egy igézetes szép séta alkalmával,
amidőn Bork ballagott a fürdő körül, az érett búzatáblák vonalában.
A
duzzadó élet fölemelte arany arcát a kalászos tengerből és ráragyogott Borkra,
akinek bomlott agyában és lelkében csudás harcra keltek a búcsúzó művészek.
Bork belébámult a szikrázó óceánba,amely fölött hullámok hemperegtek.
Megindultak a tába elején, lágya, elgördültek a kalászok fölött és elringtak
messzi-messzire, a búzatáblák halványodó határáig. Bork látta, a hullámok eléje
emelték, hogy egy titokzatos szárnyas asszony bujdosik a kalászok között,
föl-fölrepül, megcsókolja az érett búzát és tovább siet, tovább szárnyal a
többi kalászhoz, akik lehajtják fejüket, hogy ez a hullámos asszony a föld
anyja, aki kiszáll puha, szagos nyoszolyájából, hogy kenyértestű gyerekeit a
csókjaival elérje…Mélyen belefúrta tekintetét a búzatáblába, hogy a lebegő
fantomot tovább is lássa és megakadt a szeme egy kövér kalászon, mely
roskadozott a duzzadó búzaszemektől, kiültek egészen a napsugár elé, majdnem
hogy kiperegtek a kalász méhéből. Vad, bizarr, színes piktúra csapott Bork
képzelete elé. Terhes, nyolchónapos fiatalasszonyokat látott a terhes kalászok
között és azok fáradtan ráhajoltak az asszonyok cipőjére… Bork leült a kalászok
közé és dalolni kezdett: zizegő furcsa hangok bujdostak a táblák között, az acélos
búzaszemek összeverődtek, összecsendültek. Titkos énekek röpködtek immár a
kalászok között is és a szenvedő Bork gyönyörködve hallgatta dalait…
Forrás: A Jövendő 1. évf. 8. sz. Hódmezővásárhely, 1910.
jún. 1.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése