Paulovics István dr.: Reviczky Gyula

Elhagyatottságban, szíves facsaró árvaságban hunyta le huszonegy évvel ezelőtt szemét egy sokat hányt-vetett magyar poéta az Üllői úti klinikán: Reviczky Gyula s huszonegy esztendőnek kellett eltelni, amíg akadt végre egy lélek, egy meleg szívű ember, egy gondolkozó esztétikus: Paulovics István dr., aki kötetbe gyűjtötte, összefoglalta a költő küzdelemteljes életének bús történetét s ellátta azt mélyenjáró, tárgyilagos kritikával és meglepően tiszta és határozott esztétikai méltatással.

Huszonegy esztendeig hallgattak a költőről. Már-már a feledés fátyla szállott emlékére, lobogó, tüzes szerelmi verseiről már alig emlékezett meg valaki is, életét, hányatását pedig bizony-bizony elfelejtette már szinte az egész művelt társadalom, midőn most egy hatalmas kötettel előáll egy selmecbányai főgimnáziumi tanár: Paulovics István s bemutatja Reviczky Gyulát, a kritika komoly és objektív világításában.

Már a könyv puszta megjelenése is határozottan nagy nyereség esztétikai irodalmunkra. Reviczky Gyula azok közé az istenadta tehetségű költők közé tartozott, akiről elfeledkezni nem szabad, akivel foglalkozni kell s amidőn Paulovics István az esztétikus szorgalmával egybegyűjtött a jeles költő életét és költészetét illetőleg minden parányi adatot: végtelen szolgálatot tett a Reviczky emlékén kívül a magyar nemzeti s a magyar esztétikai irodalomnak is.

Már ebből a szempontból is méltó könyve a legteljesebb elismerésre.

Paulovics könyve azonban tartalmát tekintve is gazdag és elsőrangú munka. Amit elsősorban kell kiemelnünk, az a könyvet jellemző kritikai nyugalom és elfogulatlan tárgyilagosság, mely csak ritka kritikai dolgozatokat jellemez. A legtöbb kritikus és esztétikus nem ura a tárgyának s vagy elragadja a kritizált költő nagy lelke s a kritikájában dythirambokat zeng, vagy az ellenkező végletbe csap s kritikáját személyes impresszióval, a mű rovására csattanó szellemeskedéseivel tölti meg.

Paulovics István dr. vasszorgalommal egybegyűjtött adatait ötletesen és világosan osztja be, úgy, hogy könyveinek van áttekinthető, határozott váza. Megismertet a költő szomorú származásával, ifjúságával, nevelő sorban eltöltött küzdelmeivel, rajzolja hűen és elfogulatlanul vidéki, majd fővárosi életharcát, vívódásait, örömét, bánatát, sikereit, csalódásait, megfesti minden pátosz és túlzás nélkül első, majd későbbi szerelmeit, leírja betegeskedését, kórházi vívódásait, szomorú halálát és bús temetését.

A nyugodt, szinte a történetíró objektivitásával papírra tett sorok közül a maga igazi, komoly és értékes alakjában bontakozik ki Reviczky Gyula egész egyénisége, mérhetetlen sok küszködése, bámulatos és félelmes életharca. Egyszeriben megismerjük Paulovics dr. okos írásából, pontos adataiból, logikus fejtegetéseiből az elfeledett Reviczky Gyulát, úgy is mint embert, úgy is mint költőt. A minden elfogultságtól ment, kritikai méltatásból meg tudjuk jelölni költőink között Reviczky Gyula helyét s a 240 oldalas vaskos kötet átlapozása után tisztán áll előttünk maga a kor is, a 70-80-as évek irodalmi viszonya, amelynek szerencsétlen szituációi között oly igazán sokat kellett vergődni, nélkülözni a korától meg nem értett s kartársai által irigyelt lánglelkű Reviczky Gyulának.

Könyvének második részében méltatja Reviczky Gyulát, mint elbeszélőt, mint esztétikust, majd általánosságban mond leszűrődött, józan irodalmi látkörre valló hangon tartott véleményt Reviczky költészetéről.

És ez a rész talán Paulovics könyvének a legértékesebb része. Helyesen és tárgyilagosan ítéli meg Reviczkyt, midőn őt az Arany János utáni magyar líra legegyénibb képviselőjének mondja. Mert Reviczky, Arany és Vajda János után tényleg a legmélyebb és legeredetibb költői tehetség. szorosan Vajda nyomán haladt, bár sok tekintetben eltér tőle. Nincs meg benne Vajda zordsága, emberkerülő gyűlölete, lobogó érzéki szenvedélye, hatalmas képzelő tehetsége, de viszont sokkalta több benne a melegség. Finomabb, zengzetesebb, lágyabb a nyelve, mélabúsabb a hangulata s tisztultabb a formaérzéke. A fájdalom sír Reviczky költészetében, de nem Vajda János önkínzó, vigasztalan, vad fájdalmassága. Ő volt szinte az első a magyar költészetben, aki Petőfi és Arany utánzása helyett elsőnek fordult a Nyugat nagy nemzeteinek költészetéhez, hogy ízlést, változatosságot, új színt, új hangot, modern szellemet s eszmei tartalmat merítvén azokból, gazdagítsa irodalmunkat.

És ez volt az ő végzete is!

Hogy tudta volna még az ő kora megérteni azokat a nagy igazságokat, hogy a patriotizmus lehet ugyan a költészet tárgya, de nem légköre s hogy minél jobban sikerül a költőnek tárgyát általánosítani, annál magasabban áll, - mikor még ma sem érti meg s mikor még ma is a kitaposott utakon lantoló, hazafias rímeket verkliző, célszerű poétákat tartja a közvélemény nagy költőknek.

Hogy ne lett volna népszerűtlen és meg nem hallgatott Reviczky Gyula, aki azt vallotta, hogy a tehetség csak saját egyéniségét képviseli a nemzet irodalmában, a zseni pedig nemzete egyéniségét a világirodalomban. A legnagyobb költők a legnemzetietlenebbek, de egyúttal legemberiebbek, legáltalánosabbak.

És még valamit kell kiemelnünk Paulovics István okos és tartalmas könyvéből. Kritikai méltatásában bizonyos aktualitást látunk a jelenlegi magyar irodalmi viszonyokat illetőleg. Bölcsen és időszerűen idézte ő fel ugyanis épp most Reviczky alakját, midőn lépten-nyomon látjuk ma is, hogy Reviczky élete mily szomorú példa arra, hogy a valódi eszményekért küzdő ember valósággal harcba kerül az irodalom kilenctized részével s ez azután úgy végez vele, hogy egyszerűen tudomást sem vesz róla.

Paulovics könyve okos és mély munka. Tudományos és nyilvános könyvtárak, társaságok és egyesületek, a tartalmas, logikus és eredeti írásokat kedvelő magánosok vegyék meg és olvassák el ezt a könyvet.

Forrás: A Jövendő 1. évf. 8. sz. Hódmezővásárhely, 1910. jún. 1.