A IX. SZIMFÓNIÁHOZ
Van más zene is, mint a földi zaj:
emelkedj föl a szférikus világba,
hol a csillagok fénylő kórusát
vezényeli a karnagyok királya,
ki a létezés dalát írta meg;
világösszhangot álmodott zenébe,
s égi vándorok szívverése zeng
ez örök ritmus csodás ütemére.
A himnuszoknak himnusza e dal,
hangjegyei a roppant csillagképek,
a beethoveni földi csillagok
e véghetetlen kottalapba néztek,
s onnan vették a magas ihletést:
a szimfóniák, kantáták varázsát,
s megsejteni az örök dolgokat:
gyarló szellemünk szárnyait kitárták.
Úgy boldogít s úgy fáj e nagy zene,
mert túlharsogja földünk zűrzavarja!
Menny és pokol itt összeütközött,
s még sistereg a rombolás salakja,
rettentő máglyák tüze tornyosult,
a fájdalom már mindent túlkiáltott,
s a gyűlölet vaksötét fellege
eltakart minden fényes, tiszta lángot.
Ó, némítsd el a rosszat, Karnagyunk!
Leheljen ránk harmóniád ezüstje,
mély sebhelyeink izzó kráterét
tiszta hangjaid zuhataga hűtse,
vedd el tőlünk ez őrült zárzavart:
a megbolygatott lelkek vad viszályát,
s a végtelenből újra nyújtsd felénk
a te sugárzó karmesteri pálcád!
Torkunk rekedt még, énekünk hamis,
taníts meg, ó, a tiszta dalra minket,
örökérvényű dallamok szerint,
vezesd egymáshoz lázvert szíveinket:
lelkünk szárnyán még vér és sár tapad,
de már az élet ritmusára vágyunk...
vezényelj minket, s vakon, süketen
fénylő hangjaid fel botorkálunk!
Forrás: Várnai Zseni: Vers és virág – Versek, 1945-1972.
Szépirodalmi Könyvkiadó 1973.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése