Oda vitték, ki a Hortobágyra,
Hogy legyen majd híres, büszke pálma,
Hogy bámulják olvasatlan évek
Születendő, újabb nemzedékek.
De az ösztön már kicsi korába
Húzta, vonta melegebb hazába,
S hol az ákác, fűzfa gyökereznek:
A homokban nem gyökerezett meg.
Darabig csak tengett nyomorogva,
Míg a nyári nap körülragyogta,
S magát azzal csalta, hitegette,
Hogy ez délnek sugára, melegje.
De hogy ősz lett, köd lepé a tájat
S a levelek lassan hulldogáltak:
A legelső szélvihar kitépte
S a halálnak éje szállt föléje.
Új tavaszkor ákác, fűzfa zöldellt;
A kiszáradt fácska soha többet;
Mert akinek délszak a hazája,
Hideg földön meg nem él a pálma.
Forrás: A kert öröme – 101 vers kertbarátoknak 67-68. old. –
Népművelési Propaganda Iroda 1982.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése