Huszonhatodik századbeli
hazám költői, akik ezt, amit mondok
csak mint nyelvemlékeket
fogjátok olvasni, ha fogjátok
látszunk-e nektek,
láttok-e tisztán? vagy ezt a kört is
füstfüggöny-cafatok
takarják majd el dörgésrétegek
akna lába fölrúgta
homoktölcsér, ejtőernyősök
szakadt, égett rongyai,
mint támolygó, nyomorék
selyemsárkányok az égen
bombavetők földbe
süppedő csigaházai, mint mérhetetlen
csizmaszárak
és mindemögül
ki-kihallszik, ki-kilátszik az ének –
néhányan, több
szólamban, énekelünk,
És a tenger tragikus
temetése, és a
nyolc méter magas,
életbe vágó darvak, akik őrt állanak a
parton
és a fennsík, ahol a
roncs betört reflektoraiban
fehér rablódarazsak és
esővíz
és lehet, hogy nyakigláb
akasztófák sora a Sétatér mentén
vagy egyszerűen a
lámpavasakon himbálóznak majd körte
gyanánt
a város vezetői, meg a
fegyvere ellenállók, és lehet,
szögesdrótok a színház
udvarán és barikádok a Malom
utcában
mialatt
körözvény-falragaszokat göngyölget a szél
és a vaspofontól
szétloccsant Belvedere szálloda romjai –
mert szitakötő-fejét
arcához nyomja, közelről
városunk szemébe bámul a
pusztulás.
De nem pusztul el a
város, akárhogy is!
Ezt a földet, ezt a
megviselt országot
akárhány idegen talp
tapossa is
akárhány idegen mancs
tépázza is
dobálják akárhány
halottal
ismét a kutakat tele
ha lehetetlen lesz is
megint a források
fölé hajolnod, mert a
vízből
nem a te arcod néz
vissza rád – és az ekével felforgatott
temetők
és a lovasszobrok
melléig érő tűzvész – így is, úgy is
elkotródnak az
országrontók
és akkor megint az
országépítők
akkor megint ez a szívós
emberfajta
ezek az emberek, akik
itt a Szamos mellett is
olyan hosszú ideje
de milyen hosszú ideje
ezek!
Forrás: Székely Útkereső 1. évf. 1. sz. (1990. április)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése