(örök fogoly)
szökevényként
árkon-bokron át
csörtet a lelkem mentené
magát
szaggatott ruhában
lihegve támolyog
már összeesne de
lelkipásztorok
karolják föl életet
lehelnek belé
a hit ködében így lenne
Istené
fogolyként mint aki
harcát feladta
mosolya álarc míg erőt
gyűjt alatta
újabb szökéshez de hova
de merre
és mindig visszahozzák sárosan
összeverve
(álruhában)
bennetek megsokszorozva
a legbensőbb gondolatba öltözve
onnan kikandikálva
fintorogva de mindig a bőre szabott
álca mögött lapulva élem
végig sorsotok
egyiket a másik után vagyok a diák a tengeren
hányódó kalandor az elorzott álmú repülős
a legépfegyverezett tüntető anya
a magaslati mámor kínozta hegymászó
a rendezett agyú matematikus a szájas melós az életet
habzsoló természetjáró vagyok az örök
don juan a kaszát forgató mezőpásztor a gyáva hekus
de honnan ennyi tapasztalat ily érdeklődés
ki oltotta belém e bujkáló létet
amelyben nincsen elképzelhető kaland hőse magam vagyok
mégis mások pusztulnak belé
(a
szabadsághoz)
tudom tudom tudom már
minden szó fölösleges
távolra hordó mordály
ravaszán reszkető kéz eres
a lövés hangja elszáll
füstje keserű sóhaj
lehullunk mint a hajszál
de tisztán él az óhaj
csönd lesz a béke lesz a jel
hogy érted amit megértek
a száj helyett szemünk felel
már halni tudok érted
Forrás: Székely Útkereső 1. évf. 3. sz. (1990. június)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése