I.
Pokol torkából jönnek most a költők
irányt szabván a legszebb égitesthez,
pajzsunk: szó és csönd, képzeletünk: magma,
mely széttört kőtáblákat összeenyvez.
A rút s a szép mindegy nekik, fölöttük
zárt, duzzadó maghéj: ege a gúnynak,
az egyre épebb dalt hallgatva folyton
lent a virágok s szívek mind kimúlnak.
II.
Új isteneket már ma mivégre teremtsen a költő?
Hisz öltek egyre csak ők, vadabban az emberi vadnál.
Ám isteni eszme, ha nincs – földön a lét lehetetlen.
Mert logikán túli a jog és jognál több a poézis,
fenség a cézár szemében, véres kezét ha lemossa
s jár a tilos helyeken, ahová nem léphet a köznép.
Szellős tunikájú hiéna, gyorsan csap le a dögre,
csillagszférák mezején hitet állít csak csatasorba –
merész, hegyes szuronyú, mindenre kész katonákat.
(Ford.: Baranyi Ferenc)
Forrás: Baranyi Ferenc: Szerelem és háború- Zrínyi Katonai
Kiadó Bp., 1983., 220. old.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése